Elindult a háztartási gépek roncsprogramja

Pénteken 10 órakor elstartolt a háztartási gépek roncsprogramja, amely által a kormány arra buzdítja az állampolgárokat, hogy cseréljék le régi, nagy áramfogyasztású háztartási gépeiket energiatakarékosakra.

A Környezetvédelmi Alap (AFM) közölte, hogy a magánszemélyeknek ma (péntek) 10 órától 7 nap áll rendelkezésükre, hogy felhasználói fiókot hozzanak létre az AFM erre a célra létrehozott internetes felületén.

Laurenţiu-Adrian Neculaescu, az AFM elnöke közleményében elmagyarázta, hogy a felhasználói fiók létrehozása nagyon fontos lépés, mert ezen keresztül lehet majd kiválasztani a kívánt készülékeket a program 3 szakaszában.

Illusztráció: Agerpres

Neculaescu azt is elmondta, hogy aki már rendelkezik felhasználói fiókkal (mert létrehozta azt a program korábbi kiadásai idején), annak nem kell újabb fiókot létrehoznia, csak be kell jelentkeznie a megadott e-mail címmel és jelszóval. Aki elfelejtette belépési adatait, a honlapon leírt lépésekkel lekérdezheti azokat.

A program költségvetése 100 millió lej, 25 millióval több, mint tavaly. Idén is két fordulóban zajlik, az első fordulót június–júliusban, a másodikat pedig november–decemberben szervezik meg.

Az első fordulóban június 17-étől kezdődően június 23-áig hozhatnak létre felhasználói fiókot a lakosok a Környezetvédelmi Alap erre a célra létrehozott internetes felületén.

Az értékjegyek igénylése 

Az első szakasz június 24-én, reggel 10 órakor indul, és június 30-ig, vagy a támogatási keret kimerüléséig tart. Ebben a szakaszban mosógépekre, mosogatóképekre, hűtőszekrényekre és fagyasztókra lehet értékjegyeket lefoglalni. A támogatási keret 25 millió lej.

A második szakasz július 1-jén, 10 órakor indul, és július 7-éig, vagy a támogatási összeg kimerüléséig tart. Ebben a szakaszban laptopokra és táblagépekre lehet értékjegyet lefoglalni. A támogatási keret 10 millió lej.

A harmadik szakasz július 8-án, reggel 10 órakor indul, és július 14-éig, vagy a támogatási keret kimerüléséig tart. Ebben a szakaszban légkondicionáló berendezésekre, ruhaszárító gépekre és porszívókra lehet értékjegyet igényelni. A támogatási keret 15 millió lej.

Mosó- és mosogatógépek, légkondicionáló berendezések, hűtők, fagyasztóládák, ruhaszárító gépek lecserélésére 400 lejes értékjegy, porszívókra 200 lejes voucher, laptopokra 500 lejes értékjegy, táblagépekre pedig 300 lejes voucher jár.

Szigorítottak a program szabályain olyan értelemben, hogy azok, akik regisztráltak a programra, de a megadott határidőig nem használták fel az értékjegyet, ebben az évben már nem igényelhetnek támogatást ugyanarra a típusú háztartási gépre.

A voucher névre szóló és nem ruházható át más személynek. Csak az használhatja fel, akinek a nevére kiállították.

A program hatékonyabbá tételéért a korábbi két hétről egy hétre csökkent az az időtartam, amely alatt be lehet váltani a kereskedőknél a lefoglalt értékjegyeket.

A program 2022-es kiadásának prioritása a legtöbb energiát fogyasztó háztartási gépek lecserélésének támogatása, így idéntől már nem lehet értékjegyet igényelni televízió vásárlására.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?