Elhunyt a júniusi buszbaleset egyik nyolcéves áldozata

Három héttel a szörnyű buszbaleset után elhunyt Răzvan Țârlea.

Mindössze nyolcéves volt. A bukaresti Grigore Alexandru kórházban küzdöttek az életéért, miután júniusban az A2-es autópályán, Călărași megyében súlyosan megsérült, amikor az autóbusz az árokba borult.

Egy angyal távozott | Fotó: B. Sz.

Emlékezetes, hogy a balesetet szenvedett busz a Nagyváradi CSM utánpótlás-akadémiája, a Baschet Star mini kosárlabdacsapatát szállította egy costinești-i korosztályos tornára. Az alakulat edzője, a mindössze 23 éves Marius Coman a helyszínen életét vesztette. Tizennyolcan kerültek kórházba, közülük két gyermek súlyos sérüléssel.

Răzvan Țârlea életéért három héten át küzdöttek, de kedden klubja hivatalos oldalán bejelentette, hogy elhunyt. „Egy angyal távozott, hogy az angyalok csapatában játsszon. Soha nem fogunk elfelejteni” – búcsúzott tőle az egyesület, kiemelve, hogy egy „jó és reményekkel teli” gyermek távozott az élők sorából, aki elmúlt hetekben példát mutatott, hogy mit jelent az akarat és a bátorság. „Minden erejével küzdött. (…) Sajnos útja túl hamar véget ért itt közöttünk” – írták.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?