Elhalasztották az ítélethozatalt Gabriel Oprea volt belügyminiszter perében

A Bukaresti Törvényszék pénteken február 27-re halasztotta az ítélethirdetést Gabriel Oprea volt belügyminiszter bűnvádi perében. A politikust gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják a konvoját felvezető egyik motoros rendőr, Bogdan Gigină 2015-ös halálos közúti balesetének ügyében.

Gabriel Oprea ellen 2018-ban emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Eredetileg a legfelsőbb bíróságra küldték a vádiratot, amely aztán eljárásbeli okokból előbb a főváros első kerületének bíróságára, majd a Bukaresti Törvényszékre került.Gabriel Oprea egy archív felvételen | Forrás: a volt miniszter Facebook-oldala

2015. október 20-án este a 28 éves Bogdan Cosmin Gigină közúti balesetben végzetes koponya- és agysérüléseket szenvedett. A baleset pillanatában az áldozat a Gabriel Oprea akkori belügyminiszter gépkocsiját felvezető motoros rendőrként teljesített szolgálatot, miközben a tárcavezető a Cotroceni negyedbeli lakására tartott.

Az ügyészek szerint Oprea 2014-es tisztségbe lépése óta indokolatlanul használta a rendőri felvezetést, a törvény értelmében ugyanis nem lett volna jogosult arra, hogy a közlekedésrendészet állandó kíséretet biztosítson számára, ráadásul hivatali hatalmával visszaélve arra utasította a rendőröket, hogy nagy sebességgel hajtsanak. Részben ez vezetett a halálos kimenetelű balesethez, amelynek bekövetkeztekor a motoros rendőr 84 kilométeres óránkénti sebességgel haladt az eső és a sötétség miatt gyenge látási viszonyok között – érvelt a DNA.

A baleset másik kiváltó tényezője az ügyészek szerint az volt, hogy a gázvezetéken munkálatokat végző cég nem jelezte jól látható módon az útburkolat felbontását. Emiatt bíróság elé állították a General MPM Impex Kft.-t és ügyvezetőjét, Petre Mazilut is, ugyancsak gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?