FRISSÍTVE – Elhagyta a PNL képviselőházi frakcióját Ludovic Orban

FRISSÍTVE: Ludovic Orban kedden bejelentette, hogy kilép a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőházi frakciójából, és független képviselőként folytatja törvényhozói munkáját.

Távozott a frakcióból | Fotó: AgerpresLudovic Orban az alsóház plénuma előtt tette meg bejelentését. Döntését azzal indokolta, hogy erkölcsi kötelessége Románia állampolgáraival szemben a választási kampányban tett ígéretek betartása, és jelen helyzetben ez csak úgy lehetséges, ha megválik parlamenti frakciójától. Hozzátette: reméli, hogy a szakítás csak ideiglenes.

Orban úgy vélekedett, hogy a belpolitikában mesterséges válság alakult ki, mindenki számára érthetetlen okokból”, és hogy szétverték a legnagyobb kormánypártot és a koalíciót. Az ország a legsúlyosabb járványhelyzetben, a gazdasági válság küszöbén maradt döntőképes kormány nélkül tette hozzá.

Nem tudom elfogadni, hogy lobotómiát végezzenek rajtam. Csak lobotomizált állapotban tudnék közömbösen, passzív módon cinkos lenni a nemzeti érdek elleni merényletben fogalmazott a politikus.

A PNL volt elnöke, korábbi kormányfő nemcsak a PNL belső választási kampányában bírálta Florin Cîțu jelenlegi ügyvezető miniszterelnököt (akivel szemben alulmaradt a pártelnöki tisztségért folytatott versenyben), hanem Cîțut tette a koalíciós és a kormányválság első számú felelősévé.

Orban korábban lemondott a képviselőházi elnöki tisztségről, és kilátásba helyezte, hogy a liberális pártból is kilép, és új pártot alapít. Most azt mondta, egyelőre nem lép ki a pártból, hisz ennek az alakulatnak szentelte felnőtt életét, de ahhoz, hogy visszatérjen a frakcióba, pártjának teljesítenie kell néhány feltételt.

A porfelhő miatt valóságtól elszakadt vezetőségnek haza kell mennie, a PNL-s képviselőknek le kell mondaniuk a golfozásról, jómagam például nem akarok golfozni. A PNL-nek az állampolgár felé kell fordulnia, és hátat kell fordítania Cotroceni bérlőjének jelentette ki Ludovic Orban, utalva arra, hogy Klaus Iohannis (akinek hivatala a Cotroceni-palotában van) befolyása még mindig túl nagy pártban, amelynek éléről választották meg először államfőnek, még 2014-ben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?