Elfogadták az ANL-s lakások kiutalásának új szabályzatát Csíkszeredában

Csíkszereda Helyi Tanácsa pénteki ülésén jóváhagyta az állami lakásalapból épült bérlakások kiutalásának új szabályzatát, ezzel feloldotta azt a problémát, amely miatt tavaly több fiatal családnak költöznie kellett a számukra kiutalt lakásból.

Pénteken tartotta Csíkszereda képviselőtestülete soros havi ülését. Kiemelkedően fontos napirendi pontként elfogadták az állami lakásalapból épített (ANL) ifjúsági bérlakások kiutalásának új szabályzatát.

A korábbi szabályozás ellehetetlenítette az ott lakást azok számára, akik munkahelyet változtattak, és az új munkahelyük nem Csíkszeredába volt. Ez a kitétel megszűnik, a lakásra pályázó családok esetében elégséges, ha a pályázó a szerződés aláírásának idején dolgozik Csíkszeredában bejegyeztett cégnél, intézménynél, a későbbi munkahelyváltás pedig már nem kizáró tényező. Az új jogszabály lehetőséget teremt a tavaly bajba jutott családok helyzetének megoldására is.

Fotó: Gábos Albin

A helyi adókkal kapcsolatosan is született döntés. Az önkormányzat a tavalyi inflációval arányosan kiigazította az adónemeket. A tavalyi 5,1 százalékos infláció miatt ez jövőre jelentős adónövekedést vetít előre. Korodi Attila polgármester arra kérte az önkormányzati képviselőket, hogy év végén, amikor ez a kérdés terítékre kerül, vizsgálják meg az adófizető családok helyzetén való enyhítés lehetőségeit. „Az inflációarányos 2023-as adónövelést a törvény kötelezi, a városvezetés pedig máris arra hívta fel a figyelmet, hogy az adófizetők helyzetének könnyítése érdekében érdemi vitát kell majd lefolytatnunk” – hangzott el.

Ugyancsak a pénteki ülésen határoztak a bölcsőde önálló jogi személyiségéről, városházi gyakornokprogram bevezetéséről, forgalombiztonsági és közbiztonsági okos megoldásokat elősegítő alapok megpályázásáról, illetve a magyarországi Győrrel kötendő testvérvárosi kapcsolatot rögzítő szerződés aláírásáról.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?