Elfogadta a szenátus: válás után is megtartható a házassági név a volt házastárs beleegyezése nélkül
A házassági név válás után is megtartható a volt házastárs hozzájárulása nélkül is – a Polgári Törvénykönyv módosítására irányuló törvényjavaslat szerint, amelyet hétfőn fogadott el a szenátus. A javaslat kapcsán a képviselőház a döntéshozó fórum, írja az Agerpres.
„A házasság felbontásakor a korábbi házastársak dönthetnek úgy, hogy megtartják a házassági nevet vagy visszatérnek a korábban viselt nevükhöz. A bíróság a válóperben hozott ítéletben veszi tudomásul ezt az akaratnyilvánítást. Amennyiben a házastársak nem döntenek a válás után viselt névről, mindkét volt házastárs megtartja a házassági nevet” – áll a szenátus által elfogadott tervezetben.

A PNL, USR, PSD és a kisebbségi frakciók képviselői által kezdeményezett projekt indoklása szerint a jogszabály összehangolja a hazai jogrendszert az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatával és az alapvető jogokra vonatkozó európai standardokkal, hozzájárulva a családjog modernizálásához és kiegyensúlyozásához.
„Ezt a tervezetet azokra az anyákra gondolva kezdeményeztem, akiknek a válás nehézségei mellett nem kellene plusz teherként viselniük annak a névnek az elvesztését, amelyen gyermekeik és a társadalmi, valamint szakmai életükben ismerik őket. Az identitást nem írja át egy formalitás. Ezzel a törvénnyel nyugalmat, folytonosságot és tiszteletet adhatunk, emellett kevesebb ügyintézést, kevesebb bürokráciát és nagyobb biztonságot a magánéletüket újrakezdő nőknek. Ez egy kis módosítás, de nagy hatással van a mindennapi életre” – nyilatkozta Pollyana Hangan, az USR képviselője, a törvénymódosítás egyik kezdeményezője egy közleményben.
Iulian Lorincz, az USR képviselője kiemelte, hogy ez a kezdeményezés megszüntet egy „elavult eljárást, amely plusz terhet ró a diaszpórában élő románokra”.
A Polgári Törvénykönyv jelenlegi formájában úgy rendelkezik, hogy válás esetén a házassági nevet az egyik házastárs csak a másik házastárs beleegyezésével tarthatja meg, vagy – elutasítás esetén – akkor, ha a bíróság előtt alapos indokokkal bizonyítani tudja a házassági név megtartásának szükségességét.
A törvényjavaslatot a képviselőháznak is meg kell vitatnia, amely a kérdésben a döntéshozó fórum.
CSAK SAJÁT