banner_xRg6ZFl6_Koldok_970x250.gif
banner_PIz6eiCM_Koldok_300x250.gif

FRISSÍTVE- Elfogadta a parlament a 2021-es költségvetést

FRISSÍTVE - Elfogadta kedd délután a parlament a 2021-es állami költségvetési törvényt.

A parlament két házának együttes ülésén a jogszabály elfogadását 234 törvényhozó támogatta, 170 ellene szavazott. Egyetlen módosító indítványt sem fogadtak el, a plenáris a kormány által benyújtott formában szavazta meg az államháztartási törvényt. 

Fotó: AgerpresAz elutasított módosítások között szerepel a Szociáldemokrata Párt (PSD) indítványa, miszerint 1,71 milliárd lejjel egészítsék ki a munkaügyi minisztérium költségvetését azért, hogy júliustól megemeljék a gyermeknevelési támogatást, és 200 millió lejt kapjon ugyancsak ez a minisztérium arra, hogy értékutalványokat adjon a születési arányszám növelése céljából.

Nem szavazták meg azt a szocialista kezdeményezést sem, hogy a közlekedési minisztérium költségvetését kiegészítsék 150 millió lejjel, amelyből biztosítsák az egyetemi hallgatók számára az ingyenes vasúti közlekedést.

Elvetették a Románok Egyesítéséért Szövetség (AUR) javaslatát is, amely 2,73 millió lejjel bővítette volna az ifjúsági és sportminisztérium büdzséjét, hogy abból ifjúsági tevékenységeket szervezzenek.

Nem támogatták az a javaslatot sem, amely szerint a mezőgazdasági minisztérium egymilliárd lejt kapott volna a természeti csapások okozta károk megtérítésére. A PSD emellett 1,91 milliárd lejjel egészítette volna ki a környezetvédelmi minisztérium költségvetését a gépkocsi és háztartási gépek roncsprogramjának folytatására.

Az AUR javasolta, hogy az oktatási minisztérium kapja meg a bruttó hazai termék (GDP) legalább 6%-át, és ebből jusson legkevesebb 1,24 millió lej a duális szakoktatás fejlesztésére.

A legtöbb módosítást - 2487-et - a fejlesztési minisztérium költségvetésére vonatkozóan fogalmazták meg, ezek az egyes települések beruházási és infrastrukturális célkitűzéseinek - víz, csatorna, utak aszfaltozása, gázhálózatok bővítése - finanszírozását tűzték ki célul, de ezeket is mind elutasították. 

Elfogadta kedden délután a parlament a 2021-es társadalombiztosítási költségvetési törvényt. A parlament két házának együttes ülésén a jogszabály elfogadását 254 törvényhozó támogatta, 128 ellene szavazott. Egyetlen módosító indítványt sem fogadtak el, a plenáris a kormány által benyújtott formában szavazta meg a társadalombiztosítási költségvetési törvényt.

Ezért szavazta meg az RMDSZ

Az RMDSZ részéről felszólaló Miklós Zoltán, a képviselőház pénzügyi bizottságának tagja elmondta: serkentik az uniós pénzalapokból finanszírozható infrastrukturális beruházásokat, ezekhez a költségvetés biztosítja a szükséges előlegeket. Az RMDSZ a magyarok által lakott települések egészségügyi intézményeinek fejlesztését és a magyar vezetésű önkormányzatok projektjeinek finanszírozását is támogatta.

"Fontosnak tartottuk az egészségügyi infrastruktúra fejlesztését, ezért javaslatunkra a költségvetésbe jelentős kórházfejlesztések kerültek be azokban a városokban, ahol jelentős magyar közösségek élnek. Ezenkívül ipari parki fejlesztés szerepel a költségvetésben, ami RMDSZ javaslatra bekerült, illetve a repülőterek fejlesztése is javaslatunkra hangsúlyos szerepet kapott" - mondta a magyar közmédiának nyilatkozva Miklós Zoltán

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?