Elévülés miatt nem emelnek vádat Ciucă plágiumügyében

A bukaresti legfelsőbb ügyészség vádemelés nélkül zárta le Nicolae Ciucă miniszterelnök plágiumügyét.

A legfelsőbb ügyészség az Agerpres hírügynökségnek küldött válaszában leszögezi, az eljárást március 15-én lezárták, mert a szerzői jog megsértésére vonatkozó állítólagos bűncselekmény elévült, míg folytatólagos hamisítás bűncselekménye, vagyis hogy a kormányfő a plágium révén szerzett doktori oklevelét használta volna, tulajdonképpen nem létezik. A nyomozást tavaly februárban indították.

Nicolae Ciucă miniszterelnök Forrás: Gov.ro

Emilia Șercan, a PressOne oknyomozó újságírója tavaly január közepén közölte, hogy a miniszterelnök 2003-ban leadott, a Nemzetvédelmi Egyetemen megvédett, 138 oldalas hadtudományi doktori disszertációjának legalább 42 oldalán plagizált. A Bukaresti Tudományegyetemen oktató oknyomozó újságíró öt olyan forrást – három könyvet és két korábbi doktori dolgozatot – nevezett meg, amelyből szerinte Ciucă idézőjelek és hivatkozás nélkül csaknem ezer sornyi szöveget emelt át a doktori disszertációjába.

Másfelől Nicolae Ciucă miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy doktori disszertációjának témaválasztása elsősorban a nemzetközi missziókban szerzett személyes tapasztalatain alapult, amelyekben közvetlenül, egyénileg vagy a 26. gyalogos zászlóaljjal együtt vett részt: az ENSZ angolai békefenntartó missziójában (1996-1997), a SACEUR nyugat-balkáni stratégiai tartalékos NATO-missziójában (2000-2001) és az afganisztáni koalíciós misszióban (2002). Szerinte éppen a tisztességes hozzáállást jelzi, hogy a lábjegyzetekben szereplő egyes hivatkozások nem szerepelnek a bibliográfiában, hiszen a lábjegyzetekben megjelölte a forrást.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?