Életfogytiglani börtönbüntetést kapott a férfi, aki meggyilkolta várandós élettársát

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a Iași-i Törvényszék azt a férfit, aki idén januárban megölte 12–13 hetes várandós élettársát. A bíróság összesen 2,1 millió euró kártérítést ítélt meg az áldozat családjának, és arra is kötelezte az elkövetőt, hogy a nő három gyermeke után havonta fejenként 2000 lej járadékot fizessen nagykorúságukig – tudta meg a stiripesurse.ro.

A július 15-én kihirdetett ítélet egyelőre nem jogerős, az ellen tíz napon belül lehet fellebbezni. A gyilkosságot különösen súlyosnak minősítették. A bíróság szerint a férfi tette kivételesen nagy társadalmi kockázat volt. Az ítélet indoklásában kiemelték, hogy az elkövető nemcsak brutálisan bántalmazta az áldozatot, hanem a támadás után egy félreeső területen magára is hagyta, anélkül hogy segítséget próbált volna hívni számára. Bár a vádlott később beismerte a történteket, és megmutatta a rendőröknek, hol találják meg a nőt, a bírák szerint ez nem enyhíti a bűncselekmény súlyát.

Életfogytiglani börtönbüntetés elé néz a gyilkos | Fotó: Pexels

Az áldozat a gyilkosság idején 12–13 hetes várandós volt. Mint kiderült, a férfi tisztában volt a terhességgel, még akkor is, ha az apaságot vitatta. Az ítélet szerint a támadással nemcsak a nő életét oltotta ki, hanem egy fejlődő magzatét is, ezért az ügyet minősített emberölésként bírálták el.

Késsel támadt rá, majd összetörte a telefonját

A tragédia 2026. január 26-án történt. A pár egy darabig külön élt majd kibékültek, később újabb veszekedés alakult ki közöttük,  a Iași megyei Scobinți község külterületén a férfi bántalmazta élettársát, majd egy zsebkéssel kétszer nyakon szúrta. Miután a nő megpróbált segítséget hívni, elvette és összetörte a mobiltelefonját, majd sorsára hagyta.

Később felhívott egy rendőrt, akinek azt mondta, hogy „nagy butaságot csinált”, és megmutatta, hol található a nő.

A bírósági iratok szerint kapcsolatukat hosszú ideje erőszak, fenyegetések és ismétlődő konfliktusok jellemezték. A nő korábban kétszer is a hatóságok segítségét kérte. 2025 augusztusában nyolc hónapra távoltartási végzést rendeltek el a férfi ellen, aki nem közelíthette meg élettársát. Később kibékültek, és az áldozat beleegyezésével a végzést visszavonták, ismét összeköltöztek.

A bírák szerint kapcsolatukat az erőszak, a szakítások és a kibékülések ismétlődő köre jellemezte, a fenyegetések pedig az úgynevezett kibékülés után sem szűntek meg.

Több mint kétmillió eurós kártérítés

A törvényszék összesen 2,1 millió euró kártérítést ítélt meg az áldozat három gyermekének, édesanyjának és testvéreinek. A három gyermek egyenként 500 ezer euróra jogosult, az áldozat édesanyja 300 ezer eurót, testvérei pedig fejenként 150 ezer eurót kapnak.

A bíróság emellett elrendelte, hogy a férfi a három gyermek mindegyikének havi 2000 lej járadékot fizessen nagykorúságuk eléréséig. Két gyermek korábban már elveszítette édesapját, a harmadik pedig az elítélt és az áldozat közös gyermeke.

A kártérítés biztosítása érdekében a bíróság fenntartotta a vádlott jelenlegi és jövőbeni vagyonára elrendelt zár alá vételt, az eljárás jogerős lezárásáig pedig előzetes letartóztatásban marad.

Fontos a szigorú ítélet, de a távoltartás is

Csép Éva Andrea Maros megyei RMDSZ képviselő Facebook oldalán osztotta meg az információt, hozzátéve: „az ítélet azt mutatja, hogy a szigorúbb büntetőjogi szabályozásnak igenis van létjogosultsága, és az ilyen különösen súlyos bűncselekmények esetében működik.” A politikus szerint ugyanakkor a történet másik tanulsága legalább ennyire fájdalmas: a korábban kiadott távoltartási végzést visszavonták, a pár újra együtt élt, és végül bekövetkezett a tragédia.

„Bárcsak ne lenne szükség ilyen ítéletekre. De amíg megtörténnek ilyen szörnyű bűncselekmények, fontos, hogy az igazságszolgáltatás egyértelmű üzenetet küldjön. És még fontosabb, hogy a családon belüli erőszak áldozatai valódi, tartós védelmet kapjanak” – írta Csép Éva Andrea.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?