Elérte az ezret a koronavírus halálos áldozatainak száma Hargita megyében

Elérte csütörtökön az 1000-et a koronavírussal összefüggésben elhunyt személyek száma Hargita megyében – nyilatkozta az Agerpresnek a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője.

Tar Gyöngyi elmondta, a szám ennél nagyobb is lehet, tekintettel arra, hogy több beteg az otthonában halt meg, anélkül, hogy előzetesen tesztelték volna őket. „Nincsenek bizonyítékaink, de meggyőződésem, hogy a járvány mindegyik hullámában volt ilyen eset. Előfordult, hogy egy hozzátartozó utólag elmondta nekem: az idős édesanyja nagyon beteg volt, de tekintettel az előrehaladott korára, már nem vitte orvoshoz, és nem is tesztelték” – mondta el az igazgató.

Tar Gyöngyi közlése szerint az 1000 elhunytnak mintegy a fele nem volt beoltva. Ez szerinte azt bizonyítja, hogy a vakcina valóban véd a súlyos megbetegedések ellen. „A statisztikák nem hazudnak. Intenzív terápiára is jelentősen kevesebben kerülnek a beoltottak körül” – részletezte a szakember.Illusztráció: MTI/Archív

Az adatok szerint a Covid-19-betegség halálos áldozatainak nagy része idős személy volt, társbetegségekkel, de akadtak köztük amúgy makkegészséges fiatalok is. A koronavírus legfiatalabb áldozata Hargita megyében 19 éves volt. „De ezen nem csodálkozunk, mert tudjuk, hogy ez egy súlyos betegség. A vírusnak több variánsa van, eltérően támadják a szervezetet, de mindegyik megbetegedés súlyos következményekkel járhat” – mondta az igazgató.

Tar Gyöngyi hangsúlyozta, továbbra is ajánlott a koronavírus elleni oltás beadatása.

Elmondta, hogy Hargita megyében jelenleg tetőzni látszik a járvány, az új fertőzéses esetek száma az elmúlt héten nem növekedett jelentősen. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a nyári szabadságolások után, az iskolakezdést követően ismét növekedhetnek az esetszámok. A prefektúra csütörtöki adatai szerint az elmúlt 24 órában Hargita megyében 52 új fertőzéses eset jegyeztek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?