Elektromos töltőállomások létesítésére pályázik Csíkszereda

Kisebb vita alakult ki a csíkszeredai önkormányzat pénteki ülésén a városban tervezett elektromos töltőállomások kapcsán. A képviselők egy része azt kifogásolta a beruházás kapcsán, hogy a város költségvetését nem csupán az Országos Környezetvédelmi Alaphoz (AFM) tervezett pályázat önrésze fogja megterhelni, hanem az állomások működtetése is.

Napirend előtti felszólalásában Bors Béla alpolgármester foglalta össze a legfontosabb aktualitásokat, terveket. Mint a városvezető beszámolt róla, ismét egyeztetések zajlottak a Román Állami Vasúttársasággal (CFR) a vasútállomás közelében található vasúti aluljáró városi kezelésébe adásáról. Ennek érdekében az elmúlt hetekben helyszíni szemle során azonosították be a szóban forgó területet, pénteken pedig arról döntött a képviselőtestület, hogy hivatalosan is kérik a vasúttársaságot és a szállítási minisztériumot. Mint Bors Béla kiemelte, ez azért vált sürgetővé, mert a város mobilitási projektjén belül hamarosan elkezdődik a vasúti felüljáró híd átépítése, és a vasúton túli lakosok, cégek jelenleg nem tudják gyalogosan biztonságosan megközelíteni a területet.

Az alpolgármester beszámolt a Pro Cultura Siculi társulat terveiről is, amely a város tulajdonában levő Csíki Mozi működtetését végzi. A rendszeres filmvetítések elindítása felé fontos lépésként a napokban ki fogják nevezni a mozi vezetőjét.

Bors Béla kitért a város életében első alkalommal meghirdetett költségvetési ötletbörzére is, amelynek felhasználására 52 javaslat érkezett a városlakók részéről. Az ötletek között voltak infrastrukturális beruházásokra tett javaslatok, mint a szécsenyi városrész közvilágításának kiépítése, ezenkívül zöldövezetek, játszóterek, parkok rendezése, és a sportolási lehetőségek bővítése is szóba került. Érkeztek javaslatok a közbiztonság növelésére tett intézkedésekre, valamint az akadálymentesítés bővítésére. A pályázatok elbírálásában az önkormányzati testület tagjai is részt fognak venni – mutatott rá.

Töltőállomásokra pályáznak

A városvezető kiemelte a napirendi pontok közül az elektromos töltőállomásokról szóló határozattervezetet, amely a Országos Környezetvédelmi Alap (AFM) által 2021. októberében meghirdetett pályázaton való részvételről, illetve a szükséges előtanulmányok elvégzéséről szól.

Csíkszereda „másodrangú” megyeszékhelyként legfeljebb 3 millió lejre pályázhat, töltőállomásonként legfeljebb 190 ezer lej értékben. A megvalósíthatósági tanulmány költségszámításában közel 4 millió lejes összberuházási költség szerepel, melyből 2 850 000 lej elszámolható költség-, illetve 1 129 466,87 lej önrész, mely tartalmazza a töltőállomások közvetlen környezetének a bekamerázását, parkolási szenzorokkal való ellátását, valamint megvilágításukat, hangzott el. A tanulmány szerint 15 töltőállomást létesítenének Csíkszereda területén.

„Városunkban is megnőtt az igény a töltőállomásokra, hiszen 2020-hoz (12 darab) képest 2021-ben (44 darab) több mint 300 százalékkal nőtt az elektromos autók száma. Önkormányzatként szeretjük az ilyen típusú pályázatokat, ez által egy igényt lehetőséget tudunk biztosítani a város lakóinak, hogy önköltségi áron tudják tölteni az emberek az autókat, és nem utolsó sorban ez által is felkerül Csíkszereda az ország turisztikai térképére is az elektromos autó tulajdonosok körében” – fogalmazott Bors Béla.Illusztráció | Fotó: Agerpres

Napirend előtti felszólalásában Szőke Domokos képviselő a töltőállomások létesítésének megvalósíthatósági tanulmánya kapcsán kifogásolta, hogy annak gazdasági részében nem számolnak az autószámok növekedésével, fogyasztás-növekedéssel, inflációval, energia-áremelésekkel. Ugyanakkor a képviselő szerint a töltőállomások 15 éves működtetése olyan költségterheket ró a város költségvetésére, amelyek összességében gazdaságtalanná teszik a beruházást.

„Látszólag pályázunk és nyerünk 2,5 millió lejt, ráköltünk 15 év alatt nagyjából 15 millió lejt azzal, hogy ingyen szolgáltatjuk az áramot. Nem írja ezt így, de ha megnézzük a táblázatokat, a bejövetelnél mindenhol 0 szerepel, azaz a tanulmányban az van, hogy az önkormányzat ezért pénzt nem fog beszedni” – emelte ki Szőke Domokos. Hozzátette: a beszélgetések során az derült ki, hogy a város vezetőségének van szándéka arra, hogy az áramot „önköltségi áron” biztosítsa, ám ez a tanulmányban sehol nem szerepel.

Bors Béla válaszában úgy fogalmazott, „aggodalomra nincs ok” a fenntartást tekintve, mivel az önkormányzatnak nem titkolt szándéka, hogy sikeres pályázat esetén a töltőállomások működtetését átadja egy, az önkormányzat tulajdonában levő cégnek olyan formában, hogy a helyi lakosok, illetve a Csíkszeredába utazók „önköltségi áron” tudják tölteni az elektromos autóikat. Elhangzott az is, hogy a pályázat feltételei szerint 3 évig a töltőállomásokat nem lehet hasznot termelve működtetni, illetve nem lehet elidegeníteni. Az önkormányzat döntésén múlik, hogy ez idő alatt ingyen, vagy olyan áron kínálja az áramot az állomásokon, hogy „zéróba” hozza ki a működtetést.

A képviselőtestület végül egy ellenszavazat és négy tartózkodás mellett elfogadta az elektromos töltőállomások telepítésére vonatkozó pályázaton való részvételhez szükséges megvalósíthatósági tanulmányt.

Kapcsolódók

Kimaradt?