Ekkor nyitja meg kapuit a kolozsvári karácsonyi vásár

November 24-én nyílik a karácsonyi vásár Kolozsvár főterén, december 1-jén pedig a Horia Demian sportcsarnok előtti téren. A szervezők szerint „karácsony bolygóvá” válik a főtér, ahol minden nap élvezni lehet majd a téli ünnepeket.

„Emlékszel még, amikor kicsi voltál azt kívántad, bárcsak mindig karácsony lenne?  Nos, a Kolozsvári Karácsonyi Vásár most valóra váltja a kívánságod” – írják Facebook-bejegyzésükben a szervezők.

Fotó: A kolozsvári karácsonyi vásár Facebook-oldala/archív felvétel

Idén két helyszínen szerveznek karácsonyi vásárt a kincses városban, a másik vásár december 1-jén nyílik a Horia Demian Sportcsarnok előtti téren. Az önkormányzat korábban közölte, a két helyszín abban különbözik egymástól, hogy a körhinta és az óriáskerék a város főterén lesz elhelyezve, a Horia Demian sportcsarnok előtti téren pedig a körhinta mellett korcsolyapályát is kialakítanak majd. Ugyanakkor nem marad el egyik helyszínen sem a kézműves vásár és az ételeket kínáló házikókat is kihelyezik.

Mint ismert, pénteken elfogadta a kormány azt a tervezetet, miszerint nem finanszírozhatnak már közpénzekből idén a helyi hatóságok és a közintézmények fesztiválokat, koncerteket, versenyeket és ünnepségeket.

A korlátozás nem terjed ki az adományokból és szponzori támogatásokból finanszírozott közösségi rendezvényekre. Emellett arra is kötelezik a helyi hatóságokat és közintézményeket, hogy a november-decemberi időszakban a kiadásaik ne haladják meg a január-szeptemberi időszak átlagát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?