Ekkor érkeznek az iskolákba az első koronavírus-nyáltesztek

Az első 9 millió koronavírus-nyálteszt – egy hétre elegendő mennyiség – november 21. és 25. között érkezik meg az iskolákba, jelentette be csütörtök este Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter a Digi24 hírtelevízióban. A diákokat és az alkalmazottakat heti kétszer tesztelik.

Mint írtuk, a tanügyminisztérium összesen 70 millió koronavírus-nyáltesztet szerez be, ami a számítások szerint az év végéig lesz elég.

Sorin Cîmpeanu arról is beszélt csütörtök este, hogy szükség lesz a tesztelési procedúra kidolgozására, amihez az egészségügyi hatóságok segítségét kéri, mert ebben a tanügyminisztérium nem kompetens. „Meggyőződésem, hogy szükség lesz útbaigazításra. Meg kell határozni a gyakoriságot, a helyszínt, és a tanügyminisztérium nem kompetens abban, hogy leszögezze, hogyan kell alkalmazni ezeket a teszteket” – fogalmazott Cîmpeanu.

A tanügyminiszter hozzátette, hogy a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (DSU) számításai szerint heti két tesztre lesz szükség.

A non-invazív tesztelés nem orrnyálkahártyából, hanem nyálból történik. Cîmpeanu korábban elmondta, hogy a nyálteszt típusától függetlenül pozitív eredmény esetén PCR- vagy antigén gyorsteszttel is igazolni kell a megfertőződést, mielőtt jelentik az új esetet.

(Címlapfotó: Agerpres)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?