Szigorítják a korlátozásokat az oltatlanokkal szemben, hétfőtől két hét kényszervakációt rendelnek el

Október 25-étől, hétfőtől nemcsak az óvodások és az elemi osztályosok, hanem minden évfolyam számára vakációt rendelnek el, a kényszerszünet két hétig tart – jelentette be Klaus Iohannis államfő szerdán, miután a járvány megfékezését célzó szigorító intézkedésekről tárgyalt a kormányzati illetékesekkel. Elmondta azt is: a romániai társadalomnak meg kell értenie, hogy kizárólag az oltással állítható meg a pandémia, de amíg erről mindenki meggyőződik, szigorító intézkedéseket vezetnek be az oltatlanokkal szemben.

Az államelnök felhívta a figyelmet: míg a magas, 70-80 százalékos átoltottsággal rendelkező nyugat-európai országokban lazítanak a szabályokon, Romániában „igazi katasztrófa” uralkodott el. Iohannis az oltás felvételére biztatta a lakosságot, hangsúlyozva, hogy a vakcina az egyedüli megoldás a járvány leküzdésére.

„Ne higgyenek azoknak, akik hazudnak önöknek (a vakcina hatásairól – szerk. megj.), az egyedüli következménye a vakcinának az lehet, hogy megment a betegség súlyos lefolyásától” – mutatott rá az államfő.

Hétfőtől változnak a szabályok

A szigorítások elsősorban az oltatlanokat célozzák és hétfőtől lépnek érvénybe, de hogy pontosan milyen intézkedéseket foganatosítanak, arról legkésőbb péntekig fog a kormány határozatban rendelkezni. Néhány példát azonban megemlített az államfő.

Hétfőtől a lakhelyünkön kívül mindenhol kötelező lesz a maszk viselése, kültéren, beltéren egyaránt. Emellett éjszakai kijárási tilalmat fognak bevezetni, kivételt csak az oltottak és azok jelenthetnek, akiknek komoly indokuk van elhagyni a lakásukat – például éjszaka dolgoznak, és ezt bizonyítják is.  

Emellett a legtöbb hely látogatását Covid-igazolvány felmutatásához fogják kötni, enélkül szinte sehová sem lehet majd belépni.

A korlátozó intézkedések bevezetéséről szerda délután tanácskoztak a Cotroceni-palotában. Az elnöki hivatalban jelen volt Florin Cîţu ügyvezető kormányfő, Cseke Attila ügyvezető egészségügyi miniszter, Sorin Cîmpeanu ügyvezető tanügyminiszter, Lucian Bode ügyvezető belügyminiszter, Raed Arafat belügyi államtitkár és a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ igazgatója, dr. Adriana Pistol.

 (Címlapfotó forrása: presidency.ro)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?