Egyre többen halasztják őszre a nyaralást: olcsóbb és kellemesebb is lehet
Egyre többen halasztják szeptemberre vagy októberre a hosszabb nyaralást. Az elmúlt két évben akár 30 százalékkal is nőtt azok száma, akik a főszezon helyett az utószezonban utaznak. A döntés mögött egyszerű okok állnak: ősszel elviselhetőbbek a hőmérsékletek, miközben az árak is jelentősen alacsonyabbak – írja az ObservatorNews.
Az utószezon egyre népszerűbb azok körében, akik a nyarat szeretnék meghosszabbítani egy olcsóbb külföldi vakációval. A Földközi-tenger térségében szeptemberben és októberben még kellemes idő várja a turistákat, miközben a nyári zsúfoltság is elkerülhető.

Egy utazó szerint a nyári hónapokban tapasztalható tömeg miatt ősszel könnyebb útra kelni. „A nyári hónapok nagyon-nagyon zsúfoltak. Nekem könnyebb ősszel utazni, és az árak is kedvezőbbek” – fogalmazott.
Görögország, Olaszország, Spanyolország és Törökország azok közé a célpontok közé tartozik, amelyeket a szakemberek egyre inkább az őszi hónapokra ajánlanak. Görögországban például október elején akár 30 százalékkal is csökkenhetnek az árak. Így egy görög szigeten már körülbelül 600 euróból is eltölthetünk egy hetet.
„Egyre tapasztaltabbak az utazók, és rájönnek, hogy az utószezonban is érdemes utazni. A mediterrán térségben szeptember végén, októberben, sőt akár november elején is nagyon kellemes az idő, 26–27 Celsius-fok körüli hőmérséklettel. Emellett azt is tapasztaljuk, hogy az emberek egyre korábban foglalnak: már 2027 szeptemberére is vannak foglalásaink” – mondta Cosmin Marinoff, egy utazási iroda igazgatója az ObservatorNews-nak.
A romániai turisták tavaly mintegy 10 milliárd eurót költöttek külföldi nyaralásokra. Bár az ország gazdasági helyzete továbbra is bizonytalan, 2026-ban új rekord születhet, ugyanis úgy tűnik, a nyaralásról a romániaiak továbbra sem akarnak lemondani.
CSAK SAJÁT