Egy várandós nő és egy férfi életveszélyes állapotban – A megvadult lovak vonszolták őket

Két súlyos lovasbaleset történt 24 óra leforgása alatt Szeben megyében. Kedden egy 21 éves, állapotos fiatalasszony, szerdán egy 58 éves férfi szenvedett életveszélyes sérüléseket, miután a megvadult lovak vonszolták őket.

A szerdai baleset Bendorf településen történt, az 58 éves férfi lovas kocsijával egy oszlopnak ütközött, majd a ló mintegy tíz méteren keresztül az úton vonszolta őt maga után.

A Szeben Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az ütközés következtében a férfi leesett a kocsiról, azonban a hevederekbe gabalyodott, és a megriadt ló tovább húzta őt az úttesten, számol be a News.ro.

A megvadult lovak okozták a baleseteket | Illusztráció: PixabayA Szeben Megyei Mentőszolgálat közlése szerint a mentők kiérkezésekor a férfi kómában volt, és súlyos koponya-agyi, mellkasi, valamint medencesérüléseket szenvedett. Az orvosok a helyszínen intubálták, ellátták és rögzítették, majd SMURD mentőhelikopterrel a marosvásárhelyi sürgősségi kórházba szállították. Állapota továbbra is válságos.

Egy nappal korábban egy várandós fiatal nő is súlyosan megsérült

Nem ez volt az első hasonló eset a térségben. Kedden egy 21 éves, várandós nő sérült meg súlyosan szintén Szeben megyében, Kakasfalván, miután az általa vezetett ló megriadt és elszabadult.
A rendőrség előzetes vizsgálata szerint az állat kirántotta a nő kezéből a kötelet, majd futásnak eredt, miközben mintegy 300 méteren keresztül maga után húzta a fiatal nőt.

A sérültet eszméletlen állapotban találták meg a mentők. A helyszínen intubálták és stabilizálták, majd sürgősen a nagyszebeni sürgősségi kórházba szállították.
A Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség szóvivője, Andreea Ștefan elmondta, hogy a nő többszörös, súlyos sérüléseket szenvedett. A kórház tájékoztatása szerint kezdetben az idegsebészeti osztályra került, majd állapotának súlyossága miatt az intenzív terápiás osztályon folytatták kezelését.

A Nagyszebeni Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház szóvivője, Călin Boar közölte: a páciens általános állapota továbbra is rendkívül súlyos, jelenleg is folyamatos megfigyelés és szakorvosi kezelés alatt áll.
Az ügyben a hatóságok vizsgálatot indítottak a balesetek pontos körülményeinek tisztázása érdekében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?