Egy bottal verte agyon feleségét, majd a holttestet elásta a Fekete-Körös partján

Szörnyű bűncselekményt követett a Bihar megyei Tenke településen egy férj: agyonverte a feleségét, a holttestet becsomagolta egy takaróba, és elásta a Fekete-Körös partján. A gyilkosság pénteken történt, az áldozat holttestét szombaton találták meg.

A gyilkost már őrizetbe vették, a Bihar megyei ügyészség által közölt információk szerint még nem tudni, hogy milyen konfliktus tört ki a két fél között, ami a tragédiához vezetett.

Az ügyészség szóvivője, Gheorghe Vidican a Bihoreanul hetilapnak azt nyilatkozta, hogy szombat délután értesítették a hatóságokat, hogy a tenkei romatelepen gyilkosság történt, és az elkövető elásta a holttestet. A helyszínre kiérkező ügyész és a bűnügyi rendőrök – miután kiásták a holttestet – megállapították, hogy az elkövető az áldozat fejére több erős ütést is mért egy bottal. A holttestet törvényszéki orvostani vizsgálatnak vetették alá.

Az áldozat egy 56 éves nő, kilenc gyermeke volt. A gyanúsított 67 éves, már szombaton őrizetbe vették, és várhatóan előzetes letartóztatásba helyezik.

(Címlapkép: Pixabay)

Kapcsolódók

Kimaradt?