Dróttal átkötött zsákba zárta, majd a folyóba dobta a kiskutyát egy férfi
Őrizetbe vettek egy 47 éves férfit a Szeben megyei Cód (Sadu) településen, miután a gyanú szerint egy dróttal átkötött zsákba zárt kiskutyát dobott a folyóba. A három-négy hónapos állatot élve találták meg, és egy állatvédő egyesület gondozásába került.
A Szeben megyei rendőr-főkapitányság közleménye szerint a helyi rendőrőrsöt szombaton reggel 9 óra 10 perc körül értesítették a 112-es segélyhívón keresztül, hogy a településen áthaladó folyóban egy dróttal átkötött zsákot találtak, benne egy kutyával.

A helyszínre az állatvédelmi rendőrség munkatársai is kiszálltak. A folyó partján megtalálták a körülbelül három-négy hónapos, keverék szuka kutyát, valamint azt a rafiazsákot, amelyben az állatra a hatóságokat értesítő személyek rábukkantak.
A nyomozás során megállapították, hogy a 47 éves férfi a gyanú szerint szombaton reggel 8 óra körül tette a kiskutyát a zsákba, dróttal átkötötte, majd egy hídról a folyóba dobta.
A kiskutyát élve találták meg, és a rendőrök azt is megállapították, hogy nem volt gazdája. Mivel veszélyben volt, hatósági intézkedéssel menhelyre utalták, majd egy állatvédő egyesület gondozásába adták.
A 47 éves férfit vasárnap állatkínzás gyanújával őrizetbe vették.
CSAK SAJÁT


