Drogellenes kampányt indít a családügyi minisztérium az egyetemeken

Natalia Intotero családügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy széleskörű drogellenes tájékoztató kampányt indítanak jövő hónapban az ország 20 egyetemi központjában –

A Focşani-ban sajtótájékoztatót tartó tárcavezető szerint az uniós alapokból az ifjúság éve keretében finanszírozott kampány április elsején kezdődik és a hónap végéig tart.

Illusztráció: Pexels

„Az eddigi legnagyobb prevenciós kampányt indítjuk útjára a kábítószer-használat és a függőség más formáinak megelőzésére, illetve a családon belüli erőszak és az emberkereskedelem ellen. Jelen leszünk Románia mind a 20 egyetemi központjában” – számolt be a miniszter.

Intotero szerint a kampányt a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) tartozó minisztériumok támogatásával fogják végrehajtani.

A családügyi miniszter azt is elmondta, hogy a kampányban az orvosi, a szociális munkás és a pszichológia karok hallgatói vesznek részt, de olyan fiatalok is, akiknek sikerült leküzdeniük a függőségi problémáikat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?