Drog az iskolatáskában
Kábítószert találtak egy diák hátizsákjában az iskolában. Kiderült a fogyasztó 13 éves, a díler pedig 17 éves, mindketten iskolások. A bíróság alapfokon már meghozta ellenük az ítéletet.
Két kábítószer-fogyasztásban és -kereskedelemben érintett kiskorút ítélt el a iași-i bíróság, a nyomozás mindössze két napig tartott – számol be a Ziarul de Iași.
Egy popricani (Iași megye) diák jelentette a rendőrségen, hogy az egyik osztálytársa kannabiszt tart magánál. A helyszínre érkező rendőrök kikísérték a 13 éves fiút az osztályteremből, a tanár jelenlétében tartott motozás során az iskolatáskájában egy négy kannabiszrügyet tartalmazó műanyag zacskót találtak nála.
A tanuló kihallgatásakor azt mondta, hogy az 1,64 gramm kábítószert 70 lejért vásárolta egy másik 17 éves helyi fiútól, ő nem kereskedik a droggal, de hetente 3-4 alkalommal szokott kannabiszt szívni. Mielőtt tárgyalt volna a szállítóval, megkérdezte a barátait, hogy kit érdekel még a drog, és összeszedte tőlük a pénzt. A vásárlás után a kannabiszt dohánnyal keverték, majd a helyi parkban elszívták. Kiderült a 17 éves tinédzser beszállítója egy 20-25 év körüli fiatalember.
Egy nappal azután, hogy a diák hátizsákjában megtalálták a kábítószert, két nyomozót bíztak meg azzal, hogy szerezzenek meg 200 gramm kannabiszt a dílertől. A fiatalembert még aznap elfogták, 1,48 gramm kannabisz volt nála.
Az ügyben folytatott nyomozás gyakorlatilag két nap alatt befejeződött, két fiatalember ellen kábítószer-kereskedelem miatt emeltek vádat. Alapfokon a 25 éves fiatalembert két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, a 17 évest pedig négy hónapra hatósági felügyelet alá helyezték. A bíróság ítélete nem jogerős, és megfellebbezhető.
CSAK SAJÁT