Csütörtöktől minivakáció lesz a közszférában

Pihenőnappal kötötte össze a kormány a Nagyboldogasszony napi, augusztus 15-i hivatalos munkaszüneti napot, így a közalkalmazottak számára 4 naposra bővült a hétvége. 

A határrendészet jelentős forgalomnövekedésre számít. Ebben az időszakban tömegesen érkeznek az országba, vagy térnek vissza a külföldön élő, de nyári szabadságuk idején hazalátogató román állampolgárok. Már az elmúlt hétvégén is több mint félmillió utas lépte át Románia határait naponta.

A hatóságok szerint elsősorban a magyar és a bolgár határszakaszon várható nagy torlódás a következő napokban. Azt tanácsolják az utasoknak, hogy indulás előtt ellenőrizzék irataik érvényességét, és az  interneten tájékozódva válasszanak olyan határátkelőt, ahol rövidebb a várakozási idő.

Az idei hosszú hétvégékről tavaly decemberben hozott határozatot a román kormány. Az augusztus 16-i pihenőnapot augusztus 31-ig túlórázással kell ledolgozni a közszférában.

Fotó: Pixabay

A kormányhatározat nem érvényes a megszakítás nélküli tevékenységeket ellátó közalkalmazottak munkarendjére, valamint azokra a bírákra és ügyészekre, akiknek augusztus 16-ára kitűzött tárgyalásuk van.

A Mária mennybevételeként ismert vallási ünnep 2008 óta hivatalos munkaszüneti nap Romániában, ahol - húsvét és pünkösd vasárnapját is beleértve - 15 hivatalos munkaszüneti nap szerepel a munkatörvénykönyvben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?