FRISSÍTVE – Csökkent az új megfertőződések, de megduplázódott az elhalálozások száma

FRISSÍTVE – A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) hétfői közlése szerint az utóbbi 24 órában 12 082 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel, és 41 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak, ezek közül azonban egy eset korábban történt, de csak most vették nyilvántartásba. 

A vasárnapi adatok szerint 22 haláleset történt, ehhez képest csaknem a duplájára nőtt az elmúlt egy napon elhunytak száma. 

 

A legutóbbi tájékoztatás óta 12 082 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában - 2006-tal kevesebbet az előző nap jegyzett esetszámnál -, több mint 38 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán; 688-an újrafertőződött betegek – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Az új esetekkel 2.029.211-re nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma. Közülük 31.897-en újrafertőződtek, nekik az első megfertőződéstől számított 180. nap után lett ismét pozitív a tesztjük.Ugyanakkor eddig 1.820.743 személyt gyógyultnak nyilvánítottak.

Az elmúlt 24 órában 13.188 RT-PCR tesztet végeztek el (8.465-öt az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 4.723-et kérésre), és 25.285 antigén gyorsteszt eredményét dolgozták fel.

Az igazolt új esetek mellett 1068 fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje.

A 41 áldozatból 38 nem volt beoltva

Az elmúlt 24 órában 41 koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés. A GCS szerint 20 férfiról és 21 nőről van szó. Az elhunytak közül három személy három a 40 és 49 év, öt az 50 és 59 év közötti korosztályhoz tartozott, kilenc áldozat 60 és 69 év közötti, tíz elhunyt 70 és 79 év közötti volt, tizennégy áldozat életkora meghaladta a 80 évet.

A 41 halálos áldozat közül 38-an nem voltak beoltva, és valamennyien más betegségekben is szenvedtek. A három beoltott elhunyt 60 és 69 év közötti, illetve 80 éven felüli volt.

Ezzel 59 588-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában.

Több mint hatezer beteget kezelnek kórházban

Jelenleg 6370 személyt kezelnek kórházban Covid-19-cel, 629 beteg szorul intenzív terápiás ellátásra (30-cal több, mint előző nap), közülük 82-nek van oltási igazolványa. A kórházban kezelt páciensek között 620 kiskorú van, és közülük hetet ápolnak az intenzív osztályon.

Románia területén 117 789 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 6282 intézményi elkülönítésben. Ugyanakkor 84 095 személy van házi, 62 pedig intézményes karanténban.

Büntetnek a szabályok be nem tartása miatt

Az elmúlt 24 órában 1719 bírságot rótt ki a rendőrség és a csendőrség összesen 379 050 lej értékben a Covid-világjárvány enyhítésére és leküzdésére irányuló intézkedések megszegése miatt.

Az egészségügyi óvintézkedések megszegését a 0800 800 165-ös zöldszámon jelenthetik a polgárok.

Kapcsolódók

Kimaradt?