Csökkent a fiatalok körében a közúti balesetek száma – Továbbra is vezetjük a halálozási statisztikát
Románia továbbra is az első helyen áll az európai közúti halálozási statisztikákban: egymillió lakosra 77 halálos áldozat jut, ami csaknem kétszerese az uniós átlagnak – derül ki az elmúlt tíz év hivatalos adatainak elemzéséből.
A Közlekedésbiztonsági Koalíció nevű szervezet hétfőn a rendőrség közlekedésbiztonsági jelentésére hivatkozva megállapította: Románia annak ellenére vezeti a negatív rangsort, hogy az utóbbi években csökkent a súlyos közlekedési balesetek száma.

Korcsoportok szerinti bontásban 2015 és 2024 között a súlyos balesetek száma a fiatalok (0-24 év) és a 25-44 éves sofőrök körében a felére csökkent. Ugyanakkor folyamatosan nőtt a könnyebb sérülésekkel járó balesetek száma, különösen a középkorú és idősebb gépjárművezetők körében, szemlézi az adatokat az Agerpres hírügynökség.
Ezek szerint a 65 év feletti sofőrök okozta könnyű balesetek száma megduplázódott az elmúlt tíz évben: míg 2015-ben 1611 esetet, 2024-ben már 3632 esetet regisztráltak. A 45-64 éves korosztályban ugyanebben az időszakban a balesetek száma 7036-ról 10.355-re emelkedett.
Kapcsolódó
Közleményében a szervezet hangsúlyozta: a közlekedési balesetek száma ennél is nagyobb, mivel jelentős részüket nem a rendőrség, hanem a biztosítótársaságok rendezi az úgynevezett kárbejelentő jegyzőkönyv alapján.
Példaként említették, hogy a múlt év első kilenc hónapjában a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (RCA) alapján több mint 360 ezer kárigényt fizettek ki közúti balesetek következtében. Ez 16 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, ami azt mutatja, hogy a közlekedési incidensek gyakorisága továbbra is magas.
A Közlekedésbiztonsági Koalíció képviselői szerint a súlyos balesetek számának csökkenése kedvező jel, de a közlekedésbiztonság problémája nincs megoldva. A szervezet ezért nyilvános felhívást intézett az intézményekhez, a vállalatokhoz és a civil társadalomhoz, hogy kapcsolódjanak be az Országos Közlekedésbiztonsági Hét programjaiba.
CSAK SAJÁT