Csíkszeredában is fejet hajtottak október 6-a alkalmából

Csíkszeredában a Mikó-vár előtti téren felállított arcképcsarnoknál néma főhajtással, mécsesgyújtással emlékeztek csütörtökön az 1849. október 6-án  Aradon kivégzett 13 honvédtisztre.

Hagyományosan a Mikó-vár előtti térre hívta a csíkszeredaiakat a csíkszeredai városháza, az RMDSZ Csíki Területi és Csíkszereda Városi Szervezete, valamint Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa október 6-án. A téren felállított arcképcsarnok portréi között a 13 Aradon kivégzett honvédtiszt mellett ebben az évben helyet kapott az 1849-ben ugyanezen a napon Pesten kivégzett első felelős magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos arcképe is. 

A szerző felvételei

A képekhez egész nap érkeztek a városlakók, este 7 órakor pedig rövid megemlékezést tartottak, amelyen mintegy 300-an gyűltek össze. A megemlékezők között felsorakoztak a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület tagjai, valamint a Kós Károly Szakközépiskola, a Márton Áron Gimnázium, a Székely Károly Szakközépiskola, Kájoni János Szakközépiskola tanulói és a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium cserkész diákjai. 

Az ünnepség Both Béla tárogatómuzsikájával és a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét. Ezt követően Szabó Enikő színművész előadásában hangzott el Faludy György Október 6. című költeménye. A megemlékezést Antal Tibor alkalomhoz illő éneke és Timár Sándor P. Asztrik ferences atya elmélkedése tette teljessé és a székely himnusz zárta. 

A Vár-téri ünnepséget követően a csíkszeredai városháza dísztermében mutatták be Pál-Antal Sándor Csík-, Gyergyó-, Kászonszék 1848–49-ben című kötetét, amely a Csíkszereda Kiadóhivatal Útravaló könyvek sorozatában jelent meg ez év májusában. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?