Cseke Attila fejlesztési miniszter: őszinte, egyenes beszédre van szükség
Prioritizálni kell! Egy átlatható, fenntartható és következetes rendszert kell kiépíteni az állami fejlesztésekre vonatkozóan. A Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium egy 6,3 milliárd jeles adóssággal kezdte az idei évet, azonban az országos beruházások nem állnak le. Idén egyfajta priorizált rendszerben lehet csak haladni, mondta Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter az Erdély TV 24plusz műsorában.
Cseke Attila tárcavezető a 2025-ös tervek kapcsán kifejtette, a beruházások esetében olyan rendszert vezetnek be az év elején, amely átlátható, fenntartható, előrelátható úgy az önkormányzat, mint a beruházás kedvezményezettje és a kivitelezőknek számára is. Őszintén, egyenesen kell beszélni, azaz pontosan elmondani, meddig ér idén a takarónk: mit tudunk finanszírozni, mit nem, vagy csak részben.
Egyfajta priorizált rendszerben kell haladnunk 2025-ben – véli a fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter. Elmondta, a fontosabbnak ítélt beruházásokra kell biztosítani a finanszírozást, de lesznek olyanok is, amelyek nem abban az ütemben haladnak majd, mint ahogyan szeretnénk. Ahhoz, hogy fenntarthatóak legyenek és működőképesek legyenek, ezeket a rendszereket működtetni kell. Nem kívánunk leállítani egyetlen olyan beruházást sem, amely elindult már, és a kivitelező a munkatelepeken van – szögezte le.
A Saligny közberuházási programban a víz- és szennyvízellátó rendszer és a gázhálózat kiépítése lesz elsőrendű prioritás. Az Országos Beruházási Társaságnál azok a nagyobb beruházások élveznek elsőbbséget, amelyek a tanügyi és az egészségügy rendszer infrastrukturális fejlesztését célozzák. Emellett prioritása van azoknak a beruházásoknak, amelyek esetében a kivitelezési határidő a végére jár – mondta a miniszter.
Cseke Attila célja továbbá a közigazgatási rendszer egyszerűsítése és hatékonyságának növelése is. Azt kell elérnünk, hogy a közszolgáltatás legyen az állampolgárért és nem fordítva – hangsúlyozta. A tárcavezető elfogadhatatlannak tartja, hogy az állami intézmények egy közszolgáltatást fizetség ellenében lássanak el. Konkrét példakánt említi a telekkönyvi kivonat igénylését. Ezért az információért a polgároknak 20 lejt kell befizetniük. Ilyen és hasonló illetékek megszüntetését is szorgalmazza Cseke.
CSAK SAJÁT