Cseke Attila: a polgármesteri hivataloknak hangsúlyosabb szerepet kell vállalniuk az épületfelújítási programban

A polgármesteri hivataloknak hangsúlyosabb szerepet kell vállalniuk az épület-felújítási program megvalósításában – jelentette ki szerdán Cseke Attila.

A fejlesztési, közigazgatási és közberuházásokokért felelős miniszter elmondta, hogy a polgármesteri hivataloknak, beleértve a bukaresti polgármesteri hivatalt is, sietniük kellene az épület-felújításhoz szükséges dokumentációk kiállításával. Az állami finanszírozás ma már egyszerűsített és jóval hatékonyabb eljárás alapján történik, viszont az önkormányzatoknak sokkal szorosabb kapcsolatot kell fenntartaniuk a lakó- és tulajdonosi társulásokkal, és el kell magyarázniuk, hogy a földrengésbiztonsági program keretében történő felújításokat teljes egészében az állam finanszírozza - magyarázta a tárcavezető.

Fejlesztési minisztériumi támogatással megújul a nagyváradi Ady Endre Líceum is | Fotó forrása: Cseke Attila Facebook-oldala

Arra is figyelmeztetett, hogy az épület-felújítási program keretében kiutalt állami támogatásokra február 20-áig lehet pályázni. Eddig 290 középület és tömbház felújítására érkezett finanszírozási kérés a minisztériumhoz - mondta Cseke.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?