Csalás áldozata lett egy cég alkalmazottja: közel 120 ezer lejt utalt el
Közel 120 ezer lejes kárt okoztak csalók egy cégnek, miután magukat adóhatósági és banki alkalmazottnak kiadva vezették félre az érintetteket – közölte a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
A hatóság tájékoztatása szerint az eset március 13-án történt: egy vállalkozás vezetőjét telefonon keresték meg ismeretlen személyek, akik az adóhatóság (ANAF) munkatársainak adták ki magukat. A csalók azzal az ürüggyel hívták fel a céget, hogy 4000 lej visszatérítés jár nekik. Az ügyvezető ennek hatására megadta egy olyan alkalmazott telefonszámát, aki jogosult a cég bankszámláinak kezelésére.

Ezt követően az alkalmazottat már „banki képviselők” keresték meg, akik további utasításokat adtak a pénz „fogadásához”. A sértettet egy e-mailben kapott linken keresztül vették rá arra, hogy több banki átutalást hajtson végre egy úgynevezett gyűjtőszámlára. A csalás végére a teljes kár elérte a 119 950 lejt.
A bűnügyi nyomozók azonnal eljárást indítottak csalás gyanúja miatt, és azonosították azokat a bankszámlákat, ahová a pénz került. Más megyék – köztük Vrancea és Dolj – rendőrségével együttműködve és a bankok segítségével sikerült 69 950 lejt zárolniuk, így ennek az összegnek a megmentése már biztosított.
A hatóságok tovább dolgoznak: céljuk a teljes kár visszaszerzése, valamint az elkövetők azonosítása és felelősségre vonása.
CSAK SAJÁT


