Ciucă szerint PNL arra hivatott, hogy a jó kormányzás élharcosa legyen

Nemzeti Liberális Párt arra hivatott, hogy a jó kormányzás élharcosa legyen – jelentette ki szerdán Nicolae Ciucă pártelnök az Argeş megyei Ştefăneşti-en, a PNL megalakításának 148-ik évfordulóján tartott rendezvényen.

Beszédében a kormányfő kifejtette: a liberálisok soha nem hátráltak meg, „felelősségteljesen és bölcsen vállalták a nehézségeket”, és áthidalták ezeket. Hozzátette, hogy a PNL továbbra is vállalja a kormányzás felelősségét.

Fotó: Agerpres

Ciucă a párt erkölcsi kötelességének és politikai küldetésének nevezte Románia modernizálását és fejlesztését. „Ezért vagyunk ma kormányon. Ezért maradunk (kormányon), és ezért vállalunk továbbra is minden felelősséget” – jelentette ki. Szavai szerint a PNL az a párt, amely nehéz körülmények között is megmutatta, hogy rekordösszegű európai forrásokat és magánbefektetéseket tud vonzani, és megvan benne az akarat az államot megváltoztató és hatékonyabbá tevő reformokra.

A pártelnök szerint a PNL nem térhet le erről az útról. „Az elkövetkező években az a fő célunk, hogy Romániát az európai család egyenrangú tagjává tegyük. Ezért a kormányzati munkánknak az kell hogy legyen a prioritása, hogy felszámoljuk azokat a különbségeket, amelyek még mindig elválasztanak bennünket Európa fejlett országaitól” – fogalmazott a miniszterelnök.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?