banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Cîmpeanu: ősztől 4 éves lesz az alapképzés az előadó-művészeti egyetemeken

Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter pénteki bejelentése szerint az előadó-művészeti egyetemi karokon a tanulmányi idő 3 évről 4 évre emelkedik. A sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy sürgősségi rendelettel módosítanák a nappali tagozatos egyetemi képzés definícióján, a rendelet tervezete már a véleményezési szakaszban van.

A tárcavezető Iaşi-ban tartott sajtótájékoztatóján számolt be erről, rámutatva, hogy az alapképzés meghosszabbításáról szóló döntés az ország művészeti egyetemeit tömörítő konzorcium kérésére született.

A konzorcium szerint erre egyrészt a nemzetközi gyakorlathoz való igazodás, másrészt a realitásokhoz való igazodás miatt van szükség, mivel az előadó-művészet egy olyan terület, amely hosszabb képzési időt igényel – magyarázta Cîmpeanu.

Fotó: Agerpres

Hozzátette, az erről szóló döntés szerepel a Hivatalos Közlönyben hamarosan megjelenő sürgősségi kormányrendeletben, így már az ősszel felvételit lehet hirdetni ezeken a karokon a 4 éves alapképzésre.

A tanügyminiszter arról is beszélt, hogy sürgősségi rendelettel módosítanak a nappali tagozatos egyetemi képzés definícióján, a rendelet tervezete már a véleményezési szakaszban van.

Cîmpeanu elmondta, a nappali egyetemi oktatás feltételezi, hogy közvetlen interakció történjen a tanár és diák között az egyetem területén. Mivel azonban időközben számos tevékenység online megtartására nyílt mód, módosítani fognak a nappali tagozatos egyetemi oktatás definícióján. A jelenléti oktatás szükségességének mértéke szakonként változik, nem ugyanaz például az orvosi képzésben, mint a humán tudományokban, és megint más a műszaki oktatás vagy a művészetek esetén – tette hozzá a miniszter.

Az online megtartható egyetemi tevékenységekről szakonként és felsőoktatási szintenként a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS) fog dönteni. A testületnek a jogszabály hatályba lépésétől 90 nap áll majd rendelkezésére kidolgozni az online tartható tevékenységek pontos szabályrendszerét szakokra, oktatási szintekre és képzéstípusokra lebontva – mondta még Cîmpeanu.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?