Cătălin Drulă miniszterelnöki álmokat dédelget, az USR vállalná a kormányzást

Cătălin Drulă, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke szerint a jelenlegi kormánykoalíció a jövő évtől kezdődően már nem fog sokáig tartani, mivel a Szociáldemokrata Párt (PSD) „soha nem vállalja a felelősséget saját tetteinek következményeiért”.

„Amikor a gazdaság az összeomlás szélén áll majd, és minden omlik össze, megpróbálják majd valahogy az emberi feledékenységet kihasználni; de biztosítom őket, hogy ez ezúttal nem fog összejönni” – nyilatkozta Drulă csütörtök este a B1 TV-ben arra a kérdésre, hogy véleménye szerint kitart-e a PSD, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ nagykoalíciója, és Marcel Ciolacu PSD-elnök átveszi-e 2023-ban a kabinet vezetését.

Véleménye szerint a szociáldemokraták látják, hogy szavazatokat veszítenek, emiatt kétségbeesésük egyre nő. Az ellenzéki párt elnöke leszögezte, ha a PSD és a PNL „bedobná a törülközőt”, és bejelentenék, hogy nem tudnak tovább kormányozni, az USR kormányra lépne, ha megkapná a miniszterelnöki tisztséget. Drulă azt is nyomatékosította, hogy alakulata nem működik együtt a parlamentben a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – amellyel korábban közösen bizalmatlansági indítványt nyújtott be az akkori PNL–RMDSZ-kormány ellen.Cătălin Drulă USR-elnök | Fotó: Agerpres

Leszögezte továbbá, hogy az USR nem szakadt szét Dacian Cioloş távozása után, továbbra is szilárd, „építkezési szakaszban van”.

Mint emlékezetes, a 2020-as parlamenti választások után a PNL, az USR és az RMDSZ koalíciója alkotott kormányt, de tavaly ősszel az USR összetűzésbe keveredett az akkor Florin Cîțu vezette kabinettel az igazságügyi törvények módosítása és az Anghel Saligny-közművesítési program miatt, ezért kilépett a kormányból, s előbb az AUR-ral, majd a PSD-vel szövetkezve bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatta a „csonka” kormányt. Az USR azóta ellenzékben politizál, közben a PSD megakoalíciót alkotott a PNL-vel és az RMDSZ-szel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?