Büntettek a Hargita megyei rendőrök: többen ittasan vagy jogosítvány és biztosítás nélkül vezettek

Több ittas vezetőt is elkaptak a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészei vasárnap. Volt olyan ittas vezető, akinek még jogosítványa, autóbiztosítása és érvényes műszaki vizsgája sem volt. A rendőrség hétfői, szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében ismertette a vasárnapi kihágásokat.

Jogosítvány nélkül és ittasan ült volán mögé vasárnap hajnali 2 órakor Szépvízen egy 20 éves fiatal – áll a rendőrségi tájékoztatásában. A szabálytalanul vezető férfit a rendőrök rutin közúti ellenőrzés során állították meg, és már az igazoltatás során érződött leheletéből, hogy szeszes italt fogyasztott. A Csíkszentmihályról Szépvízre tartó férfi igazoltatásakor kiderült, hogy nincs is érvényes jogosítványa, az autónak nem volt biztosítása, és a műszaki vizsgája is érvénytelen volt már. A férfinak a helyszínen alkoholszondába kellett fújnia, amely 0,65 mg/l alkoholmennyiséget mutatott ki a leheletében. Az igazoltatás után a rendőrök bekísérték a kórházba, hogy ott vérmintából állapítsák meg, pontosabban mennyi szeszes italt fogyasztott.Illusztráció | Fotó: Román Rendőrség/Facebook

Hasonló fogásuk volt a székelykeresztúri rendőröknek is, akik vasárnap délelőtt fél tízkor állítottak meg egy 50 éves helyi férfit, aki Keresztúrról Kissolymosra tartott autójával. Az ő leheletében 0,5 mg/l alkoholmennyiséget mutatott ki a szonda. Ez a férfi is kórházi vérvételnek kellett alávesse magát, hogy megállapítsák, pontosan mennyit ivott, mielőtt a volánhoz ült.

A fent említett autóvezetőt ittasságban duplán is lepipálta az az 50 éves gyergyóhollói férfi, akit vasárnap 17 órakor állítottak meg a rendőrök a hollói 88-as számú községi úton. Ennek a férfinak is gyanúsan alkoholszagú volt a lehelete, ezért a rendőrök ott helyben alkoholtesztnek vetették alá, amelynek eredménye 1,10 mg/l légalkohol-koncentráció volt. Természetesen a rendőrök kíséretében neki is be kellett vonulnia a kórházba vérvételre.

A közúti ellenőrzést végző csíkszeredai rendőrök szintén vasárnap, délben, egy 22 éves fiatal által vezetett autót állítottak meg, mivel az az 50 km/órás sebességhatárt túllépve 100 km/órával haladt a városban. A férfit megszondáztatták, miután szeszszagú volt a lehelete, a műszer 0,5 mg/l alkoholmennyiséget mutatott ki. Esetében is később, kórházi vérvizsgálaton állapították meg a pontos alkoholmennyiséget.

A rendőrség mind a négy ittas vezető ügyében további vizsgálatot rendelt el, hogy megállapítsák a kihágások pontos körülményeit.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?