Borboly Csaba: bízom a konszenzusban

Március elején Borboly Csaba, aki 16 éve vezeti a Hargita Megyei Tanácsot, bejelentette, hogy ismét megpályázza azt. Ezt követően Bíró Barna Botond és Barti Tihamér, a Hargita Megyei Tanács alelnökei is bejelentették indulásukat a tanácselnöki mandátumért.

A kialakult belső verseny kapcsán, Borboly Csaba tanácselnök, az Erdély TV 24plusz című műsorában elmondta, bízik abban, hogy megyei szinten jutnak konszenzusra a Területi Képviselők Tanácsán, április 9-én. Amennyiben ez nem történik meg, az RMDSZ felső vezetéségének kell döntenie arról, hogy ki lesz a Szövetség jelöltje a tanácselnöki mandátumra.Fotó: ErdélyTVBorboly Csaba azt is elmondta, hogy az előző választásokkor ő maga ajánlotta fel a rotációs szabály bevezetését, ezt azonban az egyik területi elnök nem fogadta el. Emiatt sem lett ebből az elvből írott és elfogadott szabály.

Hargita megye vezetője azt is kiemelte, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor az önkormányzati választások időpontját előrehozták, a megyének egy olyan emberre van szüksége, akit ismernek, akit támogatnak. Szerinte most nehézséget okozna egy ilyen tisztség esetében a váltás.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?