Boloș szerint akár a verespataki bányaberuházás folytatására is kötelezhetik Romániát

Marcel Boloș szerint lehet, hogy meglepetést tartogat majd a döntés a Verespatak-ügyben, és nem pénzbeli kártérítés megfizetésére kötelezik majd Romániát, hanem arra, hogy folytassa a bányaberuházását.

A pénzügyminiszter erről a Digi24 hétfő esti műsorában beszélt, emlékeztetve, hogy a Gabriel Resources eredetileg 3,3 millió dolláros kártérítést kért a projekt meghiúsulása miatt, a költségvetésre nézve pedig kedvezőbb lenne, ha nem pénzbeli szankciót rónának ki az országra. „Elképzelhető, hogy figyelembe veszik, hogy az aranykitermelésre vonatkozó licenc még érvényben van” – mondta Boloș. A Digi24 értesülései szerint Románia arra számít, hogy elveszíti a pert a kanadai cégekkel szemben.

A kormány sajtóosztálya ugyanakkor korábban azt mondta, hogy 6,7 milliárd dollárt is elérheti a kártérítés összege.

Fotó: Marcel Boloș Facebook-oldala

A két cég, a Gabriel Resources Ltd. és a Gabriel Resources (Jersey), mint beszámoltunk róla, 2015 júliusában kezdeményezték a kártérítési eljárást a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) nemzetközi választóbizottságánál. A bíróság 2023 szeptemberében az eljárást lezártnak nyilvánította. A kormány szerint a választottbíróság még nem közölte az ítéletet a pénzügyminisztériummal, és a „közlés pontos időpontja nem ismert”.

A kormány közölte azt is, hogy az államok természetes és jogi személyei közötti beruházási viták rendezéséről szóló washingtoni egyezmény tartalmazza azokat a lehetséges jogorvoslati lehetőségeket, amelyekhez Románia folyamodhat számára kedvezőtlen ítélet esetén.

A nemzetközi választottbírósághoz benyújtott keresetükben a kanadaiak azzal vádolták a román államot, hogy megsértette a 2009-ben ratifikált román-kanadai és az 1995-ben ratifikált román-brit beruházásvédelmi megállapodást a verespataki bányaprojekt meghiúsításával.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?