Bolojan a NATO-főtitkárral tárgyalt – Figyeljenek a Fekete-tengerre a drónincidensek miatt!

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kedden telefonon egyeztetett Mark Rutte NATO-főtitkárral a térségünket érintő legfőbb biztonsági kihívásokról, különös tekintettel az ukrajnai háborúra és a fekete-tengeri helyzetre.

A román kormányfő a tárgyalás során hangsúlyozta: elengedhetetlen, hogy az észak-atlanti szövetség továbbra is kiemelt figyelmet fordítson a keleti szárnyra, többek között katonai kapacitások Romániába történő telepítésével, válaszul a megszaporodott drónbehatolásokra – idézi a román kormány közleményét a News.ro.
Kiemelten tárgyaltak a fekete-tengeri hajózás biztonságáról is | Fotó: Védelmi Minisztérium
„A miniszterelnök köszönetet mondott a NATO főtitkárának a Romániának nyújtott támogatásért, és rámutatott: a szövetségesi jelenlét erősítésére van szükség a keleti szárnyon és a Fekete-tengeren, beleértve a romániai katonai képességek növelését a nemzeti tengeri és légtérben tapasztalt egyre gyakoribb drónincidensek árnyékában” – olvasható a román kormány hivatalos közleményében.

A drónok okozta feszültségeken túl a felek kiemelten tárgyaltak a fekete-tengeri hajózás biztonságáról is.

A kabinet tájékoztatása szerint a megbeszélés ismét megerősítette Románia elkötelezettségét a NATO keleti szárnyának biztosítása, valamint az orosz agresszióval szemben védekező Ukrajna folyamatos támogatása mellett.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?