Bojkott alig, tanítás szinte mindenhol van: csak öt iskolában állt le teljesen az oktatás
Az iskolai tanítás nem állt le az ország mintegy 5700 jogi személyiséggel rendelkező állami oktatási intézményeinek 98,2 százalékában. Öt Dolj megyei iskolában állt le teljesen a tevékenység az oktatási minisztérium szerint.
Az oktatási minisztérium közlése szerint kedden az ország mintegy 5700 jogi személyiséggel rendelkező állami iskolájának 98,2%-ában zavartalanul folyt a tanítás. A fennmaradó intézményekben különféle bojkottformák zajlanak, az oktatás részben érintett, öt iskolában pedig – mindegyik Dolj megyében – teljesen leállt a tevékenység.
Az oktatási minisztérium kedden este közölte, hogy az oktatási szakszervezetek által meghirdetett tiltakozások nyomán folyamatosan figyeli az iskolák működését.
Kapcsolódó
„A megyei és a bukaresti tanfelügyelőségek által szolgáltatott adatok szerint szeptember 8-án a gyerekeket minden olyan iskolában fogadták, ahol megjelentek, és a legtöbb helyen tanévnyitó ünnepségeket is szerveztek. Szeptember 9-én az oktatás az ország mintegy 5700 jogi személyiséggel rendelkező állami intézményének 98,2%-ában normálisan zajlik, vagyis a tanítási folyamat gyakorlatilag zavartalan. Ugyanezen adatok szerint csupán az iskolák 1,8%-ában zajlanak különféle bojkottformák, a működés részben vagy teljesen érintett (5 iskola, mind Dolj megyében)” – áll a közleményben, idézi a News.ro.
A minisztérium hozzátette, hogy megteszi a szükséges lépéseket a pedagógusok által felvetett problémák kezelésére.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT