Bírálatok érték a védelmi minisztert a béketárgyalásokat sürgető nyilatkozata miatt

Bírálatok középpontjába került Vasile Dîncu védelmi miniszter a béketárgyalásokat sürgető múlt hét végi nyilatkozata miatt.

A védelmi miniszter egy kereskedelmi televíziónak adott interjújában arról beszélt, hogy a háborúnak csak a béketárgyalások vethetnek véget, amelyeket Ukrajna helyett a „világ országainak, az Egyesült Államoknak, a NATO-nak” kell lefolytatniuk Oroszországgal. Dîncu szerint a béketárgyalás mindenképpen jobb lenne, mint a jelenlegi – emberéleteket és anyagi javakat megsemmisítő – pusztítás, még akkor is, ha csupán egy befagyott konfliktust eredményezne.

A román sajtóban több vezető politikus is reagált a nyilatkozatra. Csütörtökön Nicolae Ciucă miniszterelnököt újságírók arról kérdezték, hogy szándékában áll-e meneszteni Vasile Dîncut. A kormányfő kijelentette: várja, hogy a védelmi miniszter hazaérkezzék a NATO miniszterei értekezletéről. „A lehető legnyíltabban el kell beszélgetnünk a véleményéről. Ez ugyanis nem a kormány álláspontja, és akkor világosan tisztáznunk kell ezt a helyzetet” – tette hozzá a miniszterelnök.

Klaus Iohannis államfő a grúziai elnökkel közösen tartott keddi sajtótájékoztatóján bírálta Dîncut. „Az ukránok a vérüket adják ebben a háborúban, és el kell fogadnunk, hogy Ukrajna dönti el, hogy mikor, hogyan és miről kezd tárgyalásokat. Ez a mi hivatalos álláspontunk, és ez az EU álláspontja. Valószínű, hogy egyes tisztségviselőinknek többet kell olvasniuk a lapszemléket, hogy megismerjék ezt az álláspontot” – jelentette ki az államfő.Hamarosan veheti a kabátját? | Fotó: Agerpres

Szerdán Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök révén a saját pártja is elhatárolódott a minisztertől. Ciolacu az Evz.ro portálnak adott nyilatkozatában nyomatékosította: Vasile Dîncu hibázott, amikor a vitatott kijelentést tette. „Amikor védelmi miniszter vagy, nincsenek hiedelmeid, hanem a román állam politikáját képviseled. (.) Erről beszélnünk kell a koalícióban. Nem lehet saját véleményünk, nem lehetnek hiedelmeink, amikor fegyveres konfliktus dúl a szomszédságunkban” – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

A kolozsvári szociológus egyetemi tanár Vasile Dîncu 2000 és 2004 között tájékoztatási miniszter volt a Năstase-kormányban, majd 2015 és 2017 között a szakértői Cioloș-kormány miniszterelnök-helyettese volt. A védelmi miniszteri tisztséget 2021 novembere óta tölti be.

Kapcsolódók

Kimaradt?