Bírák és ügyészek nyugdíjazása: mindegyik fél enged valamennyit?
Kelemen Hunor szerint akkor lehet majd kompromisszumról beszélni a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló tárgyalásokon, ha „mindegyik fél enged valamennyit”. Az RMDSZ elnökét szerdán a parlamentben az államfő, a kormánykoalíció és az igazságszolgáltatás képviselői közötti délutáni találkozóról kérdezték az újságírók.
Az Agerpres által idézett politikus megelőlegezte, hogy a koalíció kevés engedményre készül. „Ha valaki azt gondolja, hogy nyomást tud gyakorolni a politikai osztályra az elkövetkező években, akkor szerintem téved. Valóban voltak olyan időszakok, amikor a politikai osztály folyamatosan engedett, de a társadalmi hangulat miatt ez most nem lesz így” – jelentette ki Kelemen. Arra a kérdésre, hogy érzékel-e bármilyen nyomást a „bírói hatalom” részéről, az RMDSZ elnöke emlékeztetett, hogy egy héttel ezelőtt az egyik nyilatkozata a legfelsőbb bíróság elnökének bírálatözönét váltotta ki. Hozzátette, hogy más jellegű nyomást nem érzékel.

Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a bírák és az ügyészek nyugdíja meghaladja az utolsó fizetésük nettó összegét, miközben más kategóriák esetében a nyugdíj a nettó bér 45-52 százaléka. Szerinte tisztességes a kormánykoalíciónak az a javaslata, hogy a bírák és az ügyészek nyugdíja az utolsó nettó fizetésük 70 százaléka legyen, mert más európai országokban sem magasabb ez az arány. Kelemen hangsúlyozta, hogy a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet elfogadására mindenképp szükség van. Szerinte a koalíciónak nincs más választása, mert a társadalom elvárása a kiváltságok megszüntetése. „Ezt mindenkinek meg kell értenie. Ha beszélgetnek az emberekkel, megtapasztalják, milyen a hangulat jelenleg a társadalomban” – nyilatkozta a politikus.
CSAK SAJÁT