Beomlott egy műemléképület hátsó tűzfala Brassóban – a lakókat evakuálják

A brassói Árvaház utca (Poarta Șchei) 13. szám alatti ház tűzfalának egy része a belső udvarra omlott. Allen Coliban polgármester sürgősségi felhívására úgy döntöttek, hogy evakuálják az lakókat, és a szociális jóléti osztály által kezelt épületekben helyezik el őket, adta hírül Facebook bejegyzésében a brassói önkormányzat.

Allen Coliban polgármester csütörtök délután hívta össze a helyi Rendkívüli Helyzetek Bizottságát, hogy ismertesse a történelmi belvárosban levő,  Árvaház utcai épület helyzetét. A műemlék a szakértői jelentés szerint veszélyeztetett állapotban van, a hátsó tűzfal egy része a belső udvarra omlott.Fotók: Brassó polgármesteri hivatalának Facebook oldala
A szakértői jelentés bemutatását követően a bizottság határozatot hozott arról, hogy a lakókat kilakoltatják az épületből, és az erre igényt tartókat a szociális osztály által kezelt lakásokban helyezik el.
Ezzel párhuzamosan a helyi rendőrség építésügyi szolgálatának képviselői szakértői elemzést követően meghatározzák az épület biztonságossá tételéhez, majd megerősítéséhez szükséges lépéseket.
Az épületben 12 lakás található, több tulajdonos birtokában, a leginkább érintett a 11-es lakás, ahol a lakás padlója beomlott.
A ház 1700 körül épült, és B osztályú besorolású műemlék. A lakások közül hat lakott, egyet bérbe adtak, egyet pedig turistáknak adtak ki.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?