Beismerte az úszóedző, hogy megerőszakolta a hétéves kislányt – Más szülők is jelen voltak a bántalmazáskor, de senki nem vette észre

A Dinamo Sportklub húszéves úszóedzője, akit egy hétéves kislány megerőszakolása miatt tartóztattak le, a tárgyaláson elismerte a bűncselekményt. Akkor ismerte be, hogy szexuálisan bántalmazta a gyermeket, amikor az ügyészek közölték vele, hogy megvan a biztonsági kamerák felvétele. A nyomozóknak elmondta, az egész akkor történt, amikor más szülők is ott voltak az uszodában, de senki sem látta a bántalmazást.

Mint ismert, letartóztattak csütörtökön egy húszéves úszóedzőt egy hétéves kislány megerőszakolása miatt. A férfi 2023 márciusa óta volt a Dinamo klub alkalmazottja, előtte a magánszférában dolgozott. Az úszóedző, miután szembesítették azzal, hogy kamerafelvételek rögzítették az esetet, beismerte tettét, írja a Digi24.

Illusztráció | Fotó forrása: PixabayA következő 30 napra őrizetbe vették a férfit.  A nyomozók szeretnék kideríteni, hogy az edző más gyerekeket is bántalmazott-e. Egyszerre több gyereknek tartott órákat, egyénileg soha, és a csoportokban általában legalább tíz gyerek volt. A bántalmazás idején több tanár és szülő is jelen volt. A lány édesanyja hívta a 112-es segélyhívót. A rendőrség a bántalmazásról készült kamerafelvételeket lefoglalta. A férfit ezt követően őrizetbe vették és letartóztatták. A klub vezetősége közölte, hogy az eset után intézkedni fog, minden alkalmazottat ellenőriznek, és feddhetetlenségi bizonyítvány felmutatására kötelezik őket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?