Döbbenetes: letartóztattak egy úszásoktatót, azzal gyanúsítják, hogy megerőszakolt egy hétéves kislányt

A bukaresti Dinamo Sportklub úszásoktatója előzetes letartóztatásba került, mert megerőszakolt egy 7 éves kislányt.

A nyomozás során megállapították, hogy a bűncselekményt munkaidőben követte el. A rendőrség a kislány szüleitől értesült az erőszakról. A Dinamo Sportklubhatározottan elítéli az úszóedző viselkedését". Az úszásoktatót szerdán 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték a bukaresti bíróság döntése alapján, közölte a bukaresti rendőrség.Illusztráció: Pixabay

Február 13-án este fél kilenc körül a szülők értesítették a 6. rendőrkapitányságot, hogy hétéves kislányuk nemi erőszak áldozata lett, a feltételezett elkövető pedig az úszásoktató. Az eset a főváros második kerületében levő uszodában történt, áll a bukaresti rendőrség szerdai közleményében.
A rendőrség beazonosított egy 20 éves fiatalembert, aki szerződés alapján oktatóként dolgozott a klubnál. Lefoglalták az uszodában felszerelt térfigyelő kamerák által rögzített képeket, amelyeken visszakövethető a bűncselekmény.

A sportklub bejelentette, hogy felbontották az úszóoktató szerződését, és megtiltotta neki, hogy kiskorúakkal érintkezzen. A klub vezetősége együttműködik nyomozókkal az ügy mielőbbi felderítése érdekében, és február 13-án este hozzáférhetővé tették az uszoda területén lévő térfigyelő kamerák által rögzített képeket. A klub illetékesei hozzátették, hogy a személyzet minden tagjától megkövetelik a viselkedésük feddhetetlenségét tanúsító igazolás bemutatását, és képzéseket szerveznek a sportolók számára, amelyek középpontjában a deontológia, az etika és a megfelelő szakmai magatartás áll a kiskorúakkal és a kiszolgáltatott személyekkel, valamint családjaikkal való bánásmód során.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?