Barti Tihamér fellebbezett az előzetes letartóztatása ellen
Fellebbezést nyújtott be előzetes letartóztatása ellen Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának gyergyószéki alelnöke. A politikus letartóztatását az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) kezdeményezte Kurkó András, a Hargita Megyei Adóhivatal felfüggesztett helyettes vezetőjével egyetemben.
Fellebbezést nyújtott be előzetes az letartóztatását elrendelő, szerdai törvényszéki döntés ellen Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának gyergyószéki alelnöke – tette közzé honlapján a Hargita Megyei Törvényszék. A megosztott adatok szerint a Bartival egy időben letartóztatott Kurkó András ugyanígy járt el, azaz szintén fellebbezett a döntés ellen. A politikust és a megyei adóhatóság felfüggesztett ideiglenes vezetőjét az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) kezdeményezésére tartóztatták le.
Barti Tihamér ellen befolyással, illetve hatalommal való visszaélés gyanújával indítottak eljárást. Mint a DNA az esetről megosztott közleményében írta: területi pártvezetői funkcióját használhatta fel ahhoz, hogy jogtalan előnyhöz jusson vagy juttasson másokat. Illetve azzal is gyanúsítják, hogy többszörösen, nem a nyilvánosságnak szánt információk felhasználására, illetve azokhoz való jogtalan hozzáférésre ösztönzött egyes személyeket.
Kapcsolódó
A nyomozást kiterjesztették Kurkó Andrásra is, akit még korábban hatósági felügyelet alá helyeztek, és aki a gyanú szerint a Hargita Megyei Közpénzügyi Hivatal helyettes vezetőjeként direkt vagy indirekt módon felhasználta az információkat, amelyeket nem volt joga közzétenni. Őt is előzetesbe helyezték. A hatóságok szerint a két gyanúsított tíz Hargita megyei vállalat adózási tevékenységéről osztott meg információkat egymással.
Így reagált a politikum
Barti Tihamér letartóztatásának hírére az erdélyi magyar politikum több alkalommal is reagált. Az alelnököt foglalkoztató Hargita Megye Tanácsa közleményében kiemelte, hogy az intézmény működését nem befolyásolja a vizsgálat. Bíró Barna-Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke leszögezte: bízik az igazságszolgáltatás munkájában és abban, hogy az alelnök bizonyítani tudja ártatlanságát.
Az RMDSZ szerint a megfogalmazott vádak súlyosak, ezért azokat bizonyítania kell az ügyészégnek. „Az RMDSZ számára ugyanakkor elfogadhatatlan, hogy egy közösségi vezető visszaéljen a politikai funkciójával. Bízunk abban, hogy Barti Tihamér ártatlan, a romániai igazságszolgáltatás pártatlan eljárása nyomán pedig mihamarabb fény derül az igazságra” – fogalmazott a szövetség szerdán kiadott állásfoglalásában.
A Gyergyói Területi RMDSZ csütörtökön tette közzé nyilatkozatát, amely szerint megdöbbenéssel vették tudomásul a területi elnök letartóztatását. „Értetlenül állunk az ügy előtt, de bízunk abban, hogy a területi elnök mindig és mindenben törvényesen cselekedett Gyergyó kistérség közösségi érdekét követve. Hiszünk ártatlanságában. Bízunk az igazságszolgáltatás gyors, szakmai, pártatlan eljárásában” – olvashatjuk a 21 gyergyószéki politikus által aláírt nyilatkozatban.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere hivatalos közösségi oldalán fejtette ki véleményét az eset kapcsán. „Gyergyószentmiklóson mindig is hittünk az összetartásban, a közösség erejében. Most is egy olyan helyzettel szembesülünk, amely próbára teszi emberi tartásunkat” – fogalmazott a városvezető. Kiemelte: Barti Tihamér családja, felesége és két lánya „nem felelősei ennek a helyzetnek, hanem elszenvedői”.
„Kérem a gyergyószentmiklósiakat, hogy legyenek tekintettel a Barti családra. Emberként álljunk hozzájuk, és ha mást nem is, legalább annyit tegyünk, hogy vádaskodással, rosszindulatú megjegyzésekkel ne nehezítsük ezt az embert próbáló időszakot. Az igazságszolgáltatás dolga, hogy fényt derítsen az ügyre, a miénk pedig az, hogy megőrizzük emberségünket, és tiszteletben tartsuk az ártatlanság vélelmét, ami mindenkit megillet, amíg nem születik jogerős ítélet” – írta Nagy Zoltán.
CSAK SAJÁT