Azonosították a második majomhimlős esetet Romániában

Azonosították a második majomhimlős esetet Romániában, egy 32 éves férfiról van szó.

A férfi még múlt héten jelentkezet egy bukaresti klinikán, a laboratóriumi vizsgálatok kedden erősítették meg, hogy a beteg majomhimlővel fertőzött – írja az egészségügyi minisztérium közleménye alapján a Hot News.

A szaktárca tudatta, a beteg állapota kielégítő, továbbra is elkülönítve gyógyítják. Az egészségügyi hatóságok azonosítják azokat a személyeket, akik érintkeztek a pácienssel.

Illusztráció: Agerpres

Mint írtuk, hétfőn azonosították az első majomhimlős esetet az országban, egy 26 esztendős férfi fertőződött meg. A beteg állapota kielégítő, ő maga jelentkezett a sürgősségin, mert rosszul érezte magát. „Az anamnézisből úgy tűnik, hogy a fertőzött személy partnere a közelmúltban több olyan európai országba utazott, ahol számos majomhimlő-fertőzéses esetet regisztráltak” – olvasható a minisztériumi közleményben.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán ismertetett adatai szerint több mint ezer majomhimlős esetet regisztráltak olyan országokban, ahol a vírus nem honos. A közép- és nyugat-afrikai térségen kívül a fertőzés 29 országban bukkant fel, senki nem halt meg a szövődményekben.

A majomhimlő nem terjed könnyen, a vírus a sérült bőrön vagy nyálkahártyán, a légutakon, szemen, orron, szájon, valamint a testnedveken keresztül jut be a szervezetbe, a fertőzött személlyel való közeli és hosszas kontaktus révén.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?