Az utcai botrány után ígérgetésbe kezdett az AUR 

Nyilvánosságra hozta „kormányprogramját” a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR). A párt négy év alatt ötezer lejre emelné a jelenlegi háromezres bruttó minimálbért, s többségi állami tulajdont szorgalmaz az OMV-Petrom olajipari vállalatban. George Simionék úgynevezett népbíróságokat is felállítanának.

„A stratégiai területeken, valamint a természeti erőforrásokat feldolgozó cégekben a román állam lesz többségi tulajdonos, a román állampolgárok pedig könnyen hozzáférhetnek és elővásárlási jogot kapnak ezekben a cégekben a részvényvásárlásra” – áll egyebek mellett a szerdán újabb botrányos utcai akciójával előtérbe került AUR tervei között. A párt egy szuverén befektetési alap létrehozását javasolja, példaként Norvégiát emlegetve. 

Az AUR vezetői kormányzásra vágynak

A párt háromszáz fősre csökkentené a parlamenti képviselők és szenátorok létszámát, s maximum tizenkét minisztériumra szűkítené a kormányzati struktúrát. A dokumentum igazságügyi fejezetben az AUR úgy akarja korlátozni a politikai befolyást, hogy a szavazók közvetlenül választhatnák az Alkotmánybíróság bíráit, az ügyészségek, illetve a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék vezetőit. Terveik szerint „a súlyos büntetőügyek, valamint a kollektív vagy csoportos perek esetében nagykorú román állampolgárokból álló esküdtbíróságokat hoznának létre. Az AUR szorgalmazza, hogy minden 18 és 22 év közötti román állampolgár vállaljon három hónapos szolgálatot nonprofit egyesületekben vagy katonai felkészülésben.

Bár a George Simion vezette szélsőséges párt egyes elemzők szerint húsz százalék felett teljesíthet a jövő évi választásokon, hatalomra kerülésére egyelőre nincs esély. Jelenleg egyetlen olyan formációt sincs a román parlamentben, amely koalícióra lépne a helyenként botrányos utcai politizálással és gátlástalan verbális erőszakkal élő AUR-ral.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?