Az unióban a 15 évnél fiatalabb anyák majdnem fele romániai

A Mentsük meg a Gyermekeket (Save the Children / Salvați Copiii) nemzetközi segélyszervezet hétfőn közölt tanulmánya szerint az Európai Unióban a 15 évnél fiatalabb korban szülő lányok 45 százaléka romániai.

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataira is hivatkozó jelentés szerint 2020-ban 731 tizenöt évesnél fiatalabb lány vált anyává Romániában, a legtöbben, 63-an, Maros megyeiek, de Bihar és Dolj megyében is 52-52 gyereklány szült, Brassó megyében pedig 40. Ezen felül tízből két kamaszkorú anyának egynél több gyermeke van már, 32 százalékuk szerint édesanyjuk is kiskorú volt, amikor világra hozta őket. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy minden tizedik romániai újszülöttet kamaszlány hoz a világra, ami exponenciálisan növeli a koraszülöttség és a csecsemőhalandóság kockázatát.

A szervezet szerint az is tovább ront a helyzeten, hogy amint a Háziorvosok Országos Szövetségének adataiból kiderül, a romániai települések 53 százalékában vagy egyáltalán nincs, vagy kevés háziorvos van. Emiatt a hátrányos helyzetű vidéki településeken élő várandós nők nagy része egyáltalán nem esik át orvosi vizsgálaton terhessége alatt, és csak szülni jelentkezik a szülészeten, vagy akkor megy orvoshoz, ha egészségügyi állapota nagyon rosszra fordul.

Az INS adatai szerint Maros, Bihar, Dolj és Brassó megye után Argeş (29), Szeben (28), Bákó (26), Konstanca (24), Szatmár (23), Dâmboviţa (22) megye következik azon megyék listáján, amelyekben 2020-ban a legtöbb tizenöt évesnél fiatalabb lány vált anyává.

A szervezet arra is rámutat, hogy a 18 éves kor alatt szülő vagy teherbe eső lányok 85 százaléka kimarad az iskolából, többségük még a teherbe esés előtt, minden tizedik lány pedig egyáltalán nem járt iskolába; 75 százalékuk az általános iskolában morzsolódott le.

A kamaszkorban teherbe eső vagy anyává váló lányok közül tízből négy nem részesült szakorvosi vizsgálatban terhessége idején, csak háziorvosnál járt, 80 százalékuk nem használt semmilyen fogamzásgátló módszert, mert nem kapott tájékoztatást azok használatáról, 75 százalékának van olyan rokona vagy ismerőse, aki 18 éves kora előtt szült, 32 százalékuk állította azt, hogy édesanyja kiskorú volt, amikor megszülte őt, és tízből két kiskorú anyának egynél több gyermeke van – részletezi a tanulmány.

A kiskorú anyák által szült gyermekek esetében az apa átlag életkora 21 évre tehető. A kamaszkorban anyává váló lányok szegény környezetben nőnek fel, családjuk átlagjövedelme 1160 lej; 50 százalékuk esetében azonban a család havi jövedelme 1000 lej alatt van, és csak 12 százalékuk esetében haladja meg a 2000 lejt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?