Az amerikai kongresszus küldöttségével tárgyalt a biztonsági helyzetről a kormányfő

Az amerikai kongresszus küldöttségét fogadta hétfőn Nicolae Ciucă miniszterelnök. A delegációt Steven Lynch, a képviselőház nemzetbiztonsági albizottságának elnöke vezette.

Nicolae Ciucă (jobbról) fogadta az amerikai kongresszus küldöttségét | Fotó: gov.roA megbeszélések középpontjában az ukrajnai orosz katonai agresszió okozta jelenlegi biztonsági helyzet és a menekülthullámok kezelése állt – olvasható a kormány közleményében. Nicolae Ciucă miniszterelnök részletesen tájékoztatta az amerikai felet arról, miként látja Románia a jelenlegi helyzetet, Oroszország katonai akcióit. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a Romániában való katonai jelenlét a szövetségesek egységének, a NATO-n belüli kollektív kötelezettségvállalásoknak, valamint az Egyesült Államokkal való stratégiai partnerség értékének bizonyítéka.

A beszélgetés során külön hangsúlyt kapott a romániai civil társadalom és az állami intézmények által tanúsított szolidaritás a menekültek helyzetének kezelésében.

Steven Lynch köszönetet mondott Romániának egyrészt a menekültek, másrészt az Ukrajnában maradt, hazájukat védelmező ukránok támogatásában vállalt vezető szerepéért.

Kapcsolódók

Kimaradt?