Az AUR szerint a brit nagykövet a melegfelvonulás kapcsán beavatkozott Románia belügyeibe

A Románia belügyeibe való illetéktelen beavatkozásnak tekinti a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) azt, hogy Nagy-Britannia bukaresti nagykövete, Andrew Noble részt vett az LMBT-közösség és a fővárosi főpolgármesteri hivatal képviselői között a Pride-felvonulás engedélyezésével kapcsolatban folytatott tárgyaláson.

Az AUR úgy véli, a nagykövet ezáltal beleavatkozott egy kizárólag az országra tartozó „belső adminisztratív döntésbe”. Az alakulat képviselői azt írják csütörtöki közleményükben, hogy Dominic Raab brit külügyminiszternek is kifejezték nemtetszésüket ezzel kapcsolatban.

A párt szerint Andrew Noble nagykövet „nyomásgyakorlása” nagy szerepet játszott abban, hogy az önkormányzat végül jóváhagyta a felvonulást a szervezők által javasolt útvonalon.Fotó: az Accept Egyesület Facebook-oldala

Az AUR úgy véli, a nagykövet mind a tárgyalásokon való részvételével, mind az azt követő sajtónyilatkozataival megsértette a diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961. évi bécsi egyezmény előírásait.

„Az egyezmény 41. cikkének 1. és 2. bekezdése szerint a nagykövetnek nem szabad beleavatkoznia a fogadó ország hatóságainak döntéseibe. Ugyanakkor nem helyénvaló egy diplomata részéről, hogy nyilatkozatot adjon olyan témákról, amelyek sérthetik a fogadó ország kultúráját, társadalmát” - fogalmaz a párt közleménye.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?