Az '56-os hősökre emlékeznek Kolozsváron

Október 23-án a magyar nemzet a szabadság és a bátorság ünnepére emlékezik, ennek fényében Kolozsváron idén is több eseményből álló programsorozattal tisztelegnek az 1956-os forradalom hősei előtt. A sétatéri 56-os emlékműnél hajtanak fejet a történelmi magyar egyházak, civil és ifjúsági szervezetek, valamint az RMDSZ kolozsvári szervezete.

„1956 üzenete ma is ugyanaz: a szabadság nem örökség, hanem mindennapi felelősség. 1956 hősei ezt tanították nekünk, és Kolozsváron ma is ebből a bátorságból merítünk erőt. Évről évre összegyűlünk, hogy ne csak emlékezzünk, hanem erőt is merítsünk abból az összetartásból, amely egykor a forradalmat mozgatta, és ma is közösségünk alapja”– mondta Balló Tamás, az esemény szervezője, az RMDSZ kolozsvári szervezetének ügyvezető elnöke.

Készülnek a megemlékezésre |Fotó: Vargyasi Levente

Az RMDSZ közleménye szerint az ünnep október 23-án, 16 órakor ökumenikus istentisztelettel veszi kezdetét a belvárosi unitárius templomban. Ezt követően, 17:30-tól ünnepi megemlékezést tartanak a Sétatéren, az 1956-os emlékműnél, ahol ünnepi beszédet mond Csoma Botond parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, Nagy Béla helytörténész, a Kolozsvár Társaság választmányi tagja, és Szilágyi Lóránt, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum elnöke. Az ünnepi programot Marosán Csaba színművész és a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákkórusa teszi színesebbé.

18:30-tól, a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében ünnepi hangversenyt tartanak Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának szervezésében. Az 1956-os forradalom évfordulóján a Kolozsvári Magyar Opera zenekara ad koncertet, Bálint János fuvolaművész közreműködésével.

Az esti órákban, 19:56-tól, Mátyás király szülőháza előtt verses és énekes megemlékezésre kerül sor, amelyet fáklyás felvonulás követ, a Házsongárdi temetőbe, Dsida Jenő sírjához, ahol csendes főhajtással zárja a napot a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács.

A korábbi évek hagyományát folytatva a szervezők idén is arra kérik a megemlékezőket, hogy koszorú helyett adományaikkal támogassák a rászorulókat. Az idei gyűjtés kedvezményezettje a Providența Gondviselés Fürsorge Egyesület. Adományaikat a helyszínen elhelyezett adománygyűjtő dobozokba tehetik, vagy az alábbi bankszámlaszámra utalhatják:
ASOCIATIA PROVIDENTA GONDVISELES FURSORGE
IBAN: RO92BTRLRONCRT0CZ2542101

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?