Átszervezték az egyik minisztériumot: az állások száma kevesebb mint tíz százalékkal csökkent

Jóváhagyta csütörtöki ülésén a kormány az európai beruházások és projektek minisztériumának átszervezését, amelynek nyomán 2343-ról 2166-ra csökken az álláshelyek száma.

Mihai Constantin kormányszóvivő a kormányülés utáni sajtótájékoztatón rámutatott, hogy az átszervezéssel 177 álláshelyet megszüntetnek, a vezetői tisztségek aránya pedig az eddigi 12 százalékról 8 százalékra csökken.Illusztráció: Pixabay

A minisztériumok átszervezésével a cél a költségvetési kiadások csökkentése – emlékeztetett a kormányszóvivő.

Mint megírtuk, Marcel Ciolacu miniszterelnök már decemberben feladatba adta a kabinetje tagjainak a minisztériumok átszervezését.

„December elejére két feladatom is van a kormány minden tagja számára: a 2024-es költségvetés és a minisztériumok átszervezése. Szeretném, ha felállítanák a prioritási sorrendet a beruházási projektek és a humán erőforrás esetében az irányított intézmények mindegyikében. Azokra az emberekre támaszkodunk, akik teljesíteni tudnak, és azokra a beruházásokra, amelyek a legnagyobb multiplikátor hatást képesek kifejteni” – mondta decemberben a kormányfő a minisztereknek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?