Átszervezik a sepsiszentgyörgyi kórházat, hogy el tudják helyezni a növekvő számú fertőzötteket

Egyre nagyobb a nyomás a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórházon, naponta átlagosan 20 fertőzött beteg jelentkezik, ezért kénytelenek növelni a koronavírusos betegeknek fenntartott ágyak számát, mondta András Nagy Róbert. A kórházigazgató szerint a bennfekvő betegek annyira súlyos állapotban vannak, hogy a fertőző betegségek osztályán is szinte intenzív ellátás zajlik.

A kórházban zajlik az átszervezés, így összevonják a sebészet és ortopédia osztályokat, hogy ezáltal a meglévők mellé még 15-20 betegágyat tudjanak a koronavírus-fertőzöttek ellátására használni, illetve átcsoportosítják a személyzetet is, belgyógyászok, kardiológusok, diabetológusok, ideggyógyászok is részt vesznek a fertőzöttek ellátásában. András Nagy Róbert szerint vannak vésztartalékok a jelenleg 9 ágyas intenzív terápiás osztály bővítésére, ám remélik erre nem kerül sor.

Az igazgató ugyanakkor arra figyelmeztette a lakosságot, hogy aki a fertőzés tüneteit tapasztalja, az időben forduljon orvoshoz, így lehet megelőzni, hogy kritikus állapotban kerüljenek kórházba. A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház vezetője elmondta: a sürgősségen fontossági sorrendet állítottak fel és senkit nem küldenek haza, ha a kezelőorvos úgy ítéli meg, hogy a kórházba való beutalás halasztása ronthatna a beteg állapotán.

A fertőzöttek egyre növekvő száma és a kórház átszervezése sajnálatos módon azzal jár, hogy csökkenteni kényszerülnek több, nem fertőzött beteg ellátását, ám a sürgősségi osztályon továbbra is biztosítanak minden jellegű orvosi segítséget, mondta András Nagy Róbert.

(Címlapfotó: A szerző archív felvétele)

Kapcsolódók

Kimaradt?