Július 13-tól Asztalos Csaba veszi át az alkotmánybíróságon a Varga Attila távozásával megüresedett helyet. Asztalos Csaba neve több mint két évtizeden keresztül egyet jelentett a diszkriminációellenes harccal. Az ő vezetése alatt épült fel az intézmény, amelynek fontos szerepe van a jogegyenlőség biztosításában. „Persze, hogy kisebbségiként az alkotmánybíróságon is ezt fogom képviselni. Az én feladatom az, hogy felkészüljek szakmailag és emberileg, hogy meggyőzzem a kollégákat ezekről az értékekről és standardokról a döntések során” – mondta a Maszolnak adott interjúban, amelyben az alkotmánybíróság sokak által sürgetett reformjáról is kérdeztük. 

– Több mint két évtizeden át vezette az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot. Mit tart a legnagyobb eredményének?

– Én úgy gondolom, hogy amikor létrejött a tanács, Romániában nem tudatosult a hátrányos megkülönböztetés elleni fellépés fontossága.Amit eredménynek könyvelek el, hogy 23 év után ez a téma napirenden van a társadalomban. Hogyha ezelőtt 23 évvel 5–10 megkeresést kapott az igazságszolgáltatás évente ebben a kérdésben, most ezer megkeresés érkezik a tanácshoz és körülbelül 3500-4000 beadvány a bíróságokra. Az utóbbi esetben az állampolgárok egyenesen a bírósághoz fordulnak, és a bíróság jogi véleményt kér a tanácstól. Tehát én ezt tartom eredménynek, hogy van egy olyan jogi, intézményes keret, ami hozzájárult ahhoz, hogy akiket hátrányosan megkülönböztetnek, orvosolni tudják a sérelmeiket függetlenül attól, hogy a bírósághoz fordulnak vagy a tanácshoz. Ez a 23 év kialakított egy joggyakorlatot, amit az Európa Unió szintjén elismernek pozitív joggyakorlatnak.

– Elfogadóbb lett-e ez idő alatt a romániai társadalom?

– Ez mindig attól is függ, hogy milyen időket élünk. Válságok idején a társadalom toleranciaszintje csökken, és ezt megtapasztalhattuk az elmúlt öt évben. Ugye volt a járvány, az energetikai válság, pénzügyi válság, erre rájött az ukrajnai háború, most pedig a megszorítások szintén bizonyos típusú válságot eredményeznek. Ilyenkor nő az intolerancia, kevesebb a forrás, az előítéletek inkább jelen vannak. Ehhez még hozzáadnám a közel-keleti válságot, ami földrajzilag távol van ugyan Romániától, de mi egy globális világban élünk, függetlenül attól, hogy ki mennyire szuveranista – ugyebár a szuveranisták is globalizálódnak –, és kihatással van ránk, hogy mi történik a világ bármelyik pontján.

– Egyáltalán nem volt törvényszerű, hogy a tanács egy működő intézményé alakuljon, hogyha azt nézzük, hogy hány működő jó gyakorlatot sikerült elrontani Romániában a rendszerváltás óta eltelt több mint három évtized alatt. Min múlott, hogy végül így alakult?

– Én úgy gondolom, hogy egy ilyen intézménynek nagyon kiegyensúlyozottnak kell lennie. Én az összes mandátumomat az RMDSZ-nek köszönhetem – ők jelöltek, ők támogattak –, de ugyanakkor az RMDSZ vezetősége minden alkalommal szabad kezed adott nekem, nem szóltak bele az intézmény működésébe, a döntésekbe. Ez szabad mozgásteret jelentett az intézménynek, egy ernyő volt számomra és az intézmény számára, és oda vezetett, hogy más politikai pártok sem tették meg ezt. Ez fontos ahhoz, hogy egy intézmény jól működjön Romániában. Én úgy gondolom, hogy sok intézmény jól működik Romániában. A közintézményekkel szemben is van egy bizonyos fokú előítélet, tehát minden intézmény a közintézményekkel szembeni bizalmatlanságot is viszi magával. Mi ilyen környezetben kellett bizalmat építsünk az emberi jogokkal szemmel, és azzal kapcsolatosan, hogy igenis, ha valaki eljár, ha sértett ilyen kérdésben, akkor nyerhet. Ami még fontos volt, hogy az igazságszolgáltatás felismerte ennek a kérdésnek a fontosságát, és a joggyakorlat úgy alakult, hogy növelte a bizalmat az állampolgárokban ezen a területen. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem voltak kifogásolható döntések is, de többségében a joggyakorlat hozzájárult ahhoz, hogy ez a terület működjön. Az is növelte a bizalmat, hogy elmarasztaltunk magasrangú tisztségviselőket: államelnököt, miniszterelnököt, képviselőket, szenátorokat, polgármesterek. Ezek a döntések megállták a helyüket a bíróságokon, és ez is bizalmat adott az állampolgároknak. Ugyanakkor a bizalomépítésnek van egy másik része, egy nagyon-nagyon komoly és aktív kommunikáció. El kell magyarázni a sajtónak a döntéseket, válaszolni kell a nem egyszer kritikus kérdésekre is. Én úgy gondolom, hogy ennek az intézménynek – és nekem személyesen is – volt egy hídszerepe a kisebbségek és a többség között. Igyekeztem elmagyarázni a román többség felé is, a mi közösségünk felé is a törvényt, a döntéseket, az intézményt, véleményt mondtam közérdekű kérdésekben, amelyek látszólag nem teljesen a hátrányos megkülönböztetésről szóltak. Az emberi jogi és esélyegyenlőségi intézményeknek, amilyen a diszkriminációellenes tanács, még van egy fontos szerepe: a konfliktusmegelőzés. Ezzel a céllal hozták létre 2002-ben, Románia NATO-csatlakozási folyamatában, és mi így is működtettük az intézményt: megpróbáltuk, szerintem sikerült is, megelőzni a konfliktusokat bizonyos társadalmi csoportok között.

– Az évek során sikerült kivívnia a román közvélemény, vagy legalábbis a román véleményformálók jelentős részének az elismerését. Véletlenül alakult így, vagy tudatosan törekedett erre?

– Kisebbségiként egy ilyen tisztségben mindig előítéletekkel indul az ember. Az előítélet a kisebbségivel szemben az, hogy részlehajló, nem tud objektív lenni, nem versenyképes, és ezt persze figyelembe kell venni. Én tudatosan vállaltam fel egy ilyen hídszerepet, nemcsak ebben a tisztségben, azelőtt is. Rengeteget kommunikáltam, és szerintem ez volt a kulcsa annak, hogy sikerült párbeszédet kialakítani, és elfogadtak intézményes partnernek ezekben az években. Ez rengeteg munka. Mindig elmagyarázni a döntéseket, értelmezni a kérdéseket, véleményt formálni, kiállni akkor is, hogyha egy álláspont vagy döntés nem tetszik a társadalom egy részének. Ez jelentette a munka nagy részét ebben a húsz évben, mert szakmailag is ott kell lenni, de kommunikáció nélkül nem lehet hitelesnek lenni.

– Milyen mértékben hoztak rendszerszintű változást a tanács döntései a jogegyenlőség és a diszkrimináció mentességet illetően?

– Nagyon sok döntés hozott rendszerszintű változást. Említhetném például a vallásórákat - a kötelező beíratás megszűnését – vagy azt, hogy a fogyatékos gyerekek számára fenntartanak helyeket a 9. osztályban. A bérezés rendszerét illetően volt nagyon sok precedens értékű döntésünk, és nyilván a gyűlöletbeszédet illetően. Például kimondtuk, hogy az államelnök vagy a képviselők, szenátorok mentelmi joga nem jelent abszolút immunitást, és gyűlöletbeszéd miatt igenis jogi felelősséggel tartoznak. Az online területén mi voltunk az elsők, akik kimondtuk, hogy egy közösségi platformon közzétett bejegyzésért felelősségre vonható a szerzője. Ez 2012-ben történt meg, és a legfelsőbb bíróság elfogadta ezt az értelmezést. Nem utolsó sorban a rendszerszintű változások közül megemlíteném azt, hogy kimondtuk, hogy a román nyelvoktatás a magyar gyerekek számára hátrányos megkülönböztetés eredményez. Ezt a döntést Borboly Csaba beadványa alapján hoztuk meg, és a legfelsőbb bíróság fenntartotta, illetve fontos szerepet játszott abban, hogy a parlament módosítsák a román nyelvoktatásra, illetve a vizsgáztatásra vonatkozó szabályozást.

– Éppen idén vizsgáztak először azok a gyerekek, akik végig sajátos tanterv szerint tanulták a románt.

– Igen, és ez az eredményekben is meglátszott. Ez csak egy pár példa a diszkriminációellenes tanács döntései által elindított rendszerszintű változásokra, de persze most még úgymond friss szemmel, belülről látom a történteket, talán egy év múlva kicsit jobban átlátom a tanács munkáját.

– Mennyire tartja stabilnak ezeket az eredményeket? Ezt azért is kérdezem, mert világszerte egyre konzervatívabbak a társadalmak, egyre erőteljesebb a késztetés sokak részéről például az egyház és az állam összekapcsolására.

– A történelem során vannak bizonyos időszakos hullámok. Most lehet, hogy van egy konzervatív-vallásos hullám, főleg, hogy az Egyesült Államokban Donald Trump nyert. De én úgy gondolom, hogy ezek a folyamatok kiegyensúlyozódnak a társadalomban.

– Az alkotmánybírói kinevezés mennyire jelentős váltás szakmailag?

– Mindkét intézmény munkájában közös, hogy kollektív döntések születnek. A tanácsnál 11 tagú kollégiumban dolgoztam, ott kilencen leszünk. Változás persze, hogy eddig én vezettem a kollégiumot, nekem kellett előkészíteni a döntéseket, meghallgatásokat, megszervezni és levezetni ezeket. Ugyanakkor ez szerintem fontos szakmai és élettapasztalatot is adott. Az alkotmánybíróság persze más szint, és bár nem tanítottam alkotmányjogot, az emberi jogok – vagyis az eddigi szakterületem – teszik ki az alkotmányban az első 55 cikkelyt. Amúgy az alkotmányt minden intézménynek alkalmaznia kell, tehát a tanács is alkalmazta. Persze az alkotmánybíróság döntéseinek a hatása más, teljesen mások lesz az összeférhetetlenségek is – tehát oktatáson kívül mással nem foglalkozhatom-, és míg eddig rengeteget kommunikáltam, ott már ezt nem tehetem meg olyan szinten, mint eddig.

– Sokan beszélnek arról, hogy az alkotmánybíróságot meg kellene reformálni. Mi a véleménye a kinevezések rendszeréről, illetve azokról az elképzelésekről, amelyek szerint az alkotmánybíróságot teljesen el kellene választani a politikától?

– Én azt gondolom, hogy ez a modell megfelelő Romániának. Három államot leszámítva Európában hasonló intézmények működnek. Az angolszász modelltől eltérően nálunk az alkotmánybíróság szűk értelemben nem része az igazságszolgáltatásnak, de a döntéseinek jogi és politikai hatása is van, amikor például a hatalmi ágak közti viszonyról dönt. Nem értek egyet azokkal, akik az amerikai modell szerint csak hivatásos bírókat neveznének ki az alkotmánybíróságra. Ez elbillentené az államhatalmak közötti egyensúlyt az igazságszolgáltatás irányába.

– Nem utolsó sorban eltűnne az elszámoltathatóság, mert a bírókat nem választjuk ugyebár.

– A bírókat nem választjuk, és nem lehet csak egy hatalmi ágból kinevezni személyeket az alkotmánybíróságra. Az alkotmánybíróságnak olyan döntései is vannak, amelyek az igazságszolgáltatás tevékenységét befolyásolják, és ha csak az igazságszolgáltatás részéről neveznénk ki tagokat - tehát csak hivatásos bírókat vagy ügyészeket -, akkor az igazságszolgáltatás súlya megnőne a törvényhozói és a végrehajtói hatalommal szemben. Szerintem nem az eljárással, hanem a személyek kiválasztásával van gond – és ezt a parlamentpolitikai pártok és az államelnök orvosolhatja. Az Amerika Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét is ellátó legfelsőbb bíróság tagjaira az államelnök javasol, és a szenátus hagyja jóvá. Az államelnök ott sem szépségversenyt nyert meg, hanem egy politikai versenyt, maga az államelnök is politikus, tehát az is egy politikai döntés. Ami különbözik, az az, hogy az egyébként egy életre kinevezett jelölteknek van egy profilja, tudják róluk, hogy az elmúlt 20-30 évben mit dolgoztak, mi a véleményük például az abortuszról, a szexuális kisebbségekről, a bevándorlásról, az esélyegyenlőségről stb. Aztán van egy nagyon komoly meghallgatás a szenátusban. Ismétlem, Romániában nem a jelölési eljárással van gond, hanem magával a döntéssel. Vannak formai és alapvető követelmények. Ha valaki teljesíti a formai követelményeket – például legalább 18 év szakmai tapasztalata van egy bizonyos területen –, nem jelenti azt, hogy komoly jogi munkát végzett, és fel van készülve erre a területre, vagy tudjuk, hogyan gondolkodik mondjuk az államhatalmak közötti viszony kérdésében.

– Az évek során több alkalommal szóvá tette, hogy amikor a magyarok, a magyar közösség fordul a román igazságszolgáltatáshoz hátrányos megkülönböztetés vagy gyűlöletbeszéd kérdésben, a kulcsügyekben a román igazságszolgáltatás nem objektív. Logikusan merülhet fel a kérdés egy laikusban, hogy a diszkriminációlenes tanács miért nem lépett fel a nyilvánvaló diszkrimináció ellen, illetve tud-e többet tenni ezen a téren alkotmánybíróként?

– Ha ilyen ügyek kerülnek a bíróság elé, akkor igen. Ami a román igazságszolgáltatást illeti, voltak olyan perek és döntések, amelyekben szerintem megbukott a román igazságszolgáltatás. Ilyen volt Klaus Iohannis államelnök „jónopotozása” vagy Funar kijelentése, amelyben a magyart a „lovak nyelvének” nevezte. Ezekben az ügyekben nem sikerült jól szerepelni a román igazságszolgáltatásnak, de amúgy volt nagyon sok más eset, amikor gyűlöletbeszéd kérdésében az igazságszolgáltatás a javunkra döntött, és ez fontos. Ez egy állandó tevékenység, napi munka. Elemezni kell és el kell magyarázni a kollégáknak, a bíróknak ezeket az eseteket, és meg kell győzni őket, hogy egyik vagy másik esetben mi lenne a megfelelő döntés. Persze, hogy kisebbségiként az alkotmánybíróságon is ezt fogom képviselni. Az én feladatom az, hogy felkészüljek szakmailag és emberileg, hogy meggyőzzem a kollégákat ezekről az értékekről és standardokról a döntések során.